Társadalmi helyzet, világlátás és életút szempontjából is nagyon távol áll egymástól József Attila (1905-1937) és Márai Sándor (1900-1989), mégis van – a születésnapon túl is – sok olyan momentum, ami összeköti őket.
Márai így írt József Attiláról:
József Attila verseit megtalálom a belvárosi könyvtárban. Babitscsal egy időben a legjelentősebb magyar költő volt: másféleképpen volt »költő«, szó-látomásai voltak, s ez a másféleség, amelyet a tudat már nem kontrollált, nagy erővel szólalt meg költészetében. Látomásai, szóképei, titkos utalásai, az őrültnek és a költőnek ez a jajongó jelbeszéde ritka tünemény az irodalomban. Hölderlin és Verlaine, Kleist és Rimbaud között van valahol… De József Attila az őrület erejével, egy-egy szavával néha mélyebbre nyúlt, mint bárki más előtte
– olvashatjuk a Naplóban[Márai Sándor: Napló 1945–1957. Budapest, 1990. 315.], sok további érdekességet találhatunk kettejükről Fried István tanulmányában.
Emlékvers József Attila
„Ünnepelnek, megforgatnak,
Amíg éltél, veszni hagytak!
Kétszínű szemforgatók!
Versedből hasznot húzók!
Sok kétszínű, szemérmetlen!
Nézni is fájdalom, gyötrelem.
Felsorakoznak, pofa vizitre!
Nyomodba se léphet egyik se!
Sok talpnyaló, gyáva, Dicsőséget keres!
Gyűlölik a tisztát, „Akár a pestisest””!
1967!