+ Interjú

Két évtized után érkezik Faust, az elkárhozott – interjú Dubrovay Lászlóval

dubrovay lászló 2016.március 31.

Dubrovay László több mint két évtizede fejezte be nagyszabású balettjét. A Faust, az elkárhozott április 22-én látható a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A zeneszerzőt nem csak Faustról faggattuk.

A Faust, az elkárhozott 1995-ben készült el, és 2016. április 22-én lesz a bemutatója. Bosszankodhatunk az elvesztegetett huszonegy év miatt, de ez most inkább az örvendezés ideje, hiszen méltó körülmények között, a Müpában találkozhat Fausttal a közönség a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

Több mint két évtizeddel a mű megírása után van dolga – a bemutató kapcsán – a zeneszerzőnek a művel?

Sok szempontból akad ilyenkor tennivaló, hiszen az, hogy a mű elkészült, „csak” annyit jelent, hogy megvolt a partitúrája, amiből akkoriban összeállítottam négy zenekari szvitet, amelyekben néha még a tételeket is felcseréltem.

Ezek azok, amik megjelentek a Faust, az elkárhozott című CD-n?

Igen, ezt tartalmazza a Hungaroton által kiadott dupla-CD. Viszont azok a részek, melyek akkor kimaradtak, egészen mostanáig vártak arra, hogy elkészüljön a kottaanyag. Ezt követően ezt felvettük a Zuglói Filharmonikusokkal, majd össze kellett montírozni az egész anyagot, hogy úgy hangozzék el, ahogy az eredeti partitúrában le van írva. A zeneszerzőnek ilyenkor a kotta korrektúrázása komoly feladat.

Miből áll egy ekkora mű korrektúrázása?

Azt a pár millió hangjegyet össze kell vetni az eredetivel, és akkor még nem beszéltünk a dinamikai jelekről, a frazeálási jelekről… ezt követően a próbákon és a felvételnél is jelen kell lenni, hiszen ilyenkor fontosak azok az instrukciók, amelyek segítségével a megszólaló mű közel kerülhet az eredeti elképzeléshez. Aztán, ha ez készen van, akkor kezd dolgozni a látványtervező és a koreográfus, majd a végén találkozunk, amikor a zene már élőben szólal meg, és hozzáadódik a látvány is.

Tehát a látvány Önnek is meglepetés lesz!

Eddig terveket láttam papíron, de egy olyan ember, aki a hangokkal foglalkozik, nem biztos, hogy el tudja képzelni, mi lesz ebből. Annak alapján, amilyen lelkesedést érzek Vincze Balázs koreográfus és Molnár Zsuzsa díszlet- és jelmeztervező részéről, azt hiszem, hogy ebből valami egészen kitűnő előadás születhet. Én maximális szabadságot hagyok az alkotótársaknak, az egyetlen vezérlő Goethe Faustja és a mű ezerféle mondanivalója, gazdagsága, színessége: mindaz, amit én is a zenével igyekeztem szolgálni.

Ebben a konkrét esetben tulajdonképpen egy összművészeti alkotás jön létre, de általánosságban mennyire fontos egy zeneszerző számára a különböző művészeti ágak együttgondolkodása?

Rettentően fontos, hiszen ez az a momentum, ami miatt csak most, huszonegy évvel a megírás után jöhet létre ez az előadás. Persze, két évtizeddel ezelőtt nem alakultak szerencsésen a dolgok, hiszen az Operaház elállt a bemutatástól. Mostanáig a közönség csak a zeneműből kiragadott négy szvittel találkozhatott, amit több zenekar is előadott. A kritikusok minden ilyen alkalommal leírták, hogy a darab „szinte üvölt a tánc és a színházi előadás után”…

Mostanra jutott el a hang a megfelelő fülekhez? Mi kellett ehhez?

A sok szempont közül csak néhányat tudok kiragadni. A művészeti ágakban különböző divatok és tendenciák mentén zajlanak az események. A koreográfusok az elmúlt évtizedekben főleg a saját önmegvalósításukkal voltak elfoglalva. Nem ők szolgáltak egy másik elképzelést – legyen az zenei, filozófiai vagy irodalmi – inkább olyan zeneműveket kerestek, aminek kapcsán a saját elképzeléseiket tudták kibontani és megmutatni a közönségnek. A zene ebben az időszakban sokkal inkább „alkalmazott” volt, mint önálló mondanivalóval rendelkező gazdag kifejezésforma.

Többen állítják, hogy „Dubrovay Faustjához hasonlóan nagyszabású mű nem nagyon készült az elmúlt évtizedekben”. Ez így van?

Azt hiszem igaz, bár lehet, hogy valahol fekszik még ilyen mű, hiszen erre a bemutatóra is két évtizedet kellett várni. Ilyen nagy munkára egy zeneszerző nem vállalkozik saját indíttatásból, ha van megrendelés, akkor adottak a lehetőségek.

Akkor viszont rá kell kérdeznem a keletkezéstörténetre, hiszen sokan nem tudjuk: volt megrendelés?

A Faustot az Operaház rendelte meg, de amíg én megírtam, addig nem állt meg a világ, operaházi igazgatók váltották egymást, mindegyiknek más-más elképzelése volt. Ennek az áldozata lett az akkori bemutató. Persze, az is kellett, hogy engem személyesen is foglalkoztatottak a Faustban rejlő lehetőségek. Már az írás közben kiderült, hogy ezt akkor nem fogják bemutatni. A szerencse az volt a szerencsétlenségben, hogy közben már három szvitet felvettünk a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával.

Hármat? …és a negyedik?

Az első körben három felvétel készült, s amikor a szerzői jogvédő védelme alatt kifizettek a megrendelés miatt egy nagyobb összeget, akkor annak az összegnek a segítségével valósítottuk meg a negyedik szvit felvételét. Ebből készült aztán a dupla-CD. Sőt, a második CD-re felkerült egy hegedűverseny és a II. Zongoraverseny is.

Így, hogy két évtized elmúltával a teljes darabot kézbe kellett venni, volt olyan momentum a műben, ami meglepetést okozott?

A szvitek tételeit azóta is játszották zenekarok, így élő kapcsolatban voltam a művel.

Ennyi év távolából nincs olyan eleme a Faustnak, amiről az jut az eszébe, hogy ezt másként kellett volna?

A válasz, és még sok érdekesség a következő oldalon. Lapozz!

Oldalak: 1 2

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top