+ Oktatás

Beismerte bűnét a szexuális zaklatást elkövetett pannonhalmi szerzetes

arcus temporum

– A megdöbbenést az okozta, hogy mindez megtörténhetett és nem volt rálátásunk, nem állt össze a kép időben (…), s csak utólag lett egyértelművé több kisebb, utaló jel – nyilatkozta Várszegi Asztrik főapát.

Húsz évvel ezelőtt történt szexuális visszaélést jelentettek be a Pannonhalmi Főapátságban, amelynek elöljárói kedden újságíróknak ismertették a gimnáziumban bevezetett gyermekvédelmi intézkedéseket is.

Hortobágyi T. Cirill perjel az esetet ismertetve elmondta, hogy tavaly nyáron panasszal élt egy volt pannonhalmi diák egy ma már hetven évnél idősebb szerzetestanár viselkedése miatt. Az esetek különórai foglalkozások alkalmával történtek 1996-ban.
A perjel hangsúlyozta: a szerzetes vállalta felelősségét, és Várszegi Asztrik főapát kérésére a belső vizsgálat után, tavaly szeptemberben önfeljelentést tett a Győri Járási Ügyészségen. A beadványt az ügyészség október 1-jén elutasította elévülés miatt, ugyanakkor megállapította,

hogy a szerzetes tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel szemben, hatalmi, befolyásolási viszonyával visszaélve szexuális visszaélés bűntettet valósított meg.

Hozzátette: az egyházi törvényekben nincs elévülés, így a bizottság ősszel lefolytatott vizsgálatának dokumentumait a Vatikán hittani kongregációjának elküldték. A hittani kongregáció idén március elején keletkezett határozatában a szerzetest a nyilvánosságtól való visszavonult, külső kapcsolatoktól elzárt, kontroll alatt tartott és vezeklő életmódra kötelezte.

Hortobágyi T. Cirill hangsúlyozta: az érintett szerzetes elismerte tettét, tudomásul vette a határozatot, s kéri mindazok bocsánatát, akiknek fájdalmat okozott.

A perjel azzal magyarázta, hogy most nyilvánosságra hozták az esetet: fontos, hogy szembenézzenek és kivizsgáljanak minden ilyen ügyet, mert csak így lehet elejét venni az újabb történéseknek, s bűnbocsánatot nyerni.

Felidéztem, hogy tavaly május 25-én a főapátság bejelentette, hogy egy több mint tíz éve történt cselekménysorozat kapcsán 2014 novemberében belső vizsgálat indult egy szerzetes-nevelőtanár ellen kiskorú veszélyeztetése miatt. A perjel részletezte: 2014 októberében öt volt bencés diák fordult a főapáthoz panasszal. Az egykori szerzetes-nevelőtanár részlegesen beismerte, hogy 1997 és 2005 között

a diákok egy körének sérelmére bizonyos tetteket követett el.

Várszegi Asztrik akkor felmentette őt mindennemű munkaköre alól, s a vizsgálóbizottság jelentését elküldte a Vatikán hittani kongregációjának.
Közben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság feljelentés-kiegészítést rendelt el, vizsgálva, hogy történt-e bűncselekmény. Az ügyet összeférhetetlenség miatt a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vette át, amely elévülés miatt tavaly június 26-án lezárta az eljárást.

A római hittani kongregáció tavaly április 15-én küldte meg határozatát, amely szerint Magyarországon egyházi bíróságnak kell tárgyalni az ügyet első fokon, amelyet megerősítésre a Vatikánnak is el kell küldeni.

A Vatikán döntéséről értesülve a szerzetes-tanár úgy döntött, hogy nem áll egyházi bíróság elé, elhagyja a szerzetesrendet és kéri Ferenc pápától laicizálását, vagyis  visszahelyezését az egyházi, klerikus állapotból a világi életbe. Ferenc pápa tavaly szeptemberben visszahelyezte világi állapotába az egykori szerzetest

– fűzte hozzá Hortobágyi T. Cirill.

Juhász-Laczik Albin, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatóhelyettese az intézményben bevezetett gyermekvédelmi intézkedésekről beszélt, amelyek tavalyi elindítását egy többéves szervezetfejlesztési folyamat előzött meg. Ezek között szerepel a kölcsönös támogatás vagy korrekció, vagyis a nagyobb figyelem érdekében két-háromfős nevelőtanári csoport áll az osztályok élén, az osztályokban tanító kollégák pedig negyedévente úgynevezett esetmegbeszéléseket tartanak.

A nevelőtestület kommunikációs tréningsorozaton vett részt, öt nevelő mentálhigiénés szakirányú végzettséggel rendelkezik, s ezt a végzettséget további két nevelő az idén fogja megszerezni.
A következő tanévtől a gyermekpszichiáteri szolgálat mellett állandó iskolapszichológus is dolgozni fog a gimnáziumban, emellett a nevelőtestület rendszeresen részt vesz olyan pedagógiai, szakorvosi és szexuálpszichológiai előadásokon, amelyek révén jobban megértik a gyermekek életét és felismerhetik, hogy mikor kell szakemberhez fordulni.
A legkisebb osztályokban mentorprogram működik, az újonnan felvett nevelőtanároknak pedig már több mint tíz éve pszichiátriai szűrésen kell részt venniük.

Az igazgatóhelyettes hozzátette: a tavaly indított gyermekvédelmi program egyik új eleme a háromfős védelmi csoport, amelynek elsődleges feladata, hogy senki ne maradjon egyedül egy problémával. Másodlagos feladata egy esetlegesen kialakult helyzet átbeszélése. Mindezek mellett a nevelőtestület tavaly elkezdte az UNICEF szakmai támogatásával saját gyermekvédelmi programjának kidolgozását.

Várszegi Asztrik főapát a feltárt esetekről azt mondta, hogy a szerzetesközösségre

sokként hatott a történet, megdöbbenést, megrendülést keltett bennük.

„A megdöbbenést az okozta, hogy mindez megtörténhetett és nem volt rálátásunk, nem állt össze a kép időben (…), s csak utólag lett egyértelművé több kisebb, utaló jel”.

Hitünk szerint a krízishelyzetekben nagyon közel van hozzánk Isten. Ezzel a lelkülettel vágott bele Pannonhalma az ügy feltárásába, így vállaljuk a tényeket. Ferenc pápa szándékával egységben megkövetünk mindenkit és bocsánatot kérünk mindenkitől, akit érint ez a bántalmazás, ez a visszaélés, ez a bűn. Csak így lehet továbblépni

– fűzte hozzá Várszegi Asztrik.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top