+ Képzőművészet

Hogyan hat egymásra a házaspár, ha mindketten festőművészek?

A „párkapcsolat” szó különös értelmet nyer a Két-ségek című kiállításon, amely egy művészházaspár alkotásait mutatja be. T. Horváth Éva és Alföldi László képeiben több a közös elem, mint első pillantásra gondolnánk.

Párkapcsolat és párhuzam

A „párkapcsolat” szó különös értelmet nyer a Két-ségek című kiállításon, amely egy művészházaspár alkotásait mutatja be. T. Horváth Éva és Alföldi László képeiben több a közös elem, mint első pillantásra gondolnánk.

T. Horváth Éva és Alföldi László 1986-ban ismerkedett meg a Fáklya Klub szakkörében. Sokszor találkoztak nyári műhelyekben vagy a Magyar Festők Társaságának csoportos kiállításain, és mindketten tagjai voltak a Fischer Ernő által vezetett Budaörsi Műhelynek is. 1997-ben házasodtak össze, azóta ez a harmadik alkalom, hogy közös tárlaton mutatják be képeiket – ezzel bepillantást engedve kettejük sajátos, belső gondolatvilágába is.

ártézi-4

A párkapcsolat szónak különösen sok értelmezési lehetősége van ezen a kiállításon – mutatott rá nyitóbeszédében Dr. Cseuz Regina. Minden alkotás eleve egy kapcsolat eredménye, amely a művész és a választott anyagok között alakul ki. Emellett a mű és a néző között egy második kontaktus is létrejön – a két viszony nem feltétlenül fedi egymást, de hatnak egymásra. E rétegeket még tovább mélyíti a két alkotó kapcsolata és ennek visszatükröződése a művekben.

artézi 3

A kiállítást rendező S. Nagy Katalin a katalógushoz írt bevezetőjében azt írta, hogy a képeken a látszólagos különbségek ellenére is sok a közös elem. T. Horváth Éva és Alföldi László egyaránt kollázsokat készít, amelyekhez régebbi művekből, színes újságpapírokból és reklámanyagokból vesz abszurd részleteket. Kísérleteznek az elemekkel, sokféle eljárást és technikát használnak, így mind az alkotás folyamatában, mind a látásmódban vannak közös pontok. Ugyanakkor T. Horváth Éva művei nyitottabbak, színesebbek, szerteágazóbbak, míg Alföldi László világa zárkózottabb, geometrikus és gyakran monokróm formák jellemzik. Néhány apró elem – egy-egy írástöredék, labirintus és nehezen megfejthető figura – mégis mutatja a kapcsolatot e két világ között.

A kiállítás április 20-ig látható az Artézi Galériában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top