+ Színház

Őze Áron: Rombolás, boszorkányüldözés nem lesz

Őze Áron

Az elmúlt öt évben a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza befogadó intézményből társulattal rendelkező, kéttagozatú teátrummá vált, amely számos szakmai elismerést is begyűjtött. Őze Áron alapvető célnak nevezte az út folytatását.

Őze Áron Jászai Mari-díjas színészt, rendezőt választotta a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatójának a dunaújvárosi közgyűlés csütörtökön.

Őze Áron július 1-jétől vezeti a teátrumot, megbízatása 2021. június 30-ig szól.
Az új igazgató Borsós Beátát váltja a vezetői székben, aki szintén pályázott az igazgatói posztra.
Az önkormányzat Cserna Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester véleményét közölte, aki szerint a közgyűlés a megkezdett szakmai munka folytatása mellett szavazott, de már új vezetéssel, a szakmából érkező Őze Áronnak bizalmat adva. A városvezető azt is hangsúlyozta, hogy az új vezető a jelenlegi színészekkel és technikai dolgozókkal képzeli el a jövőt, és erre biztosíték a helyben is sikeres, több éve a színházban dolgozó Csadi Zoltán színművész személye, aki a szakmai igazgatói feladatokat látja majd el.
Őze Áron zökkenőmentes, békés vezetői átállást szeretne, amelynek során

rombolás, boszorkányüldözés nem lesz,

mert minden színész és háttérdolgozó felé teljes a bizalom. Mint mondta, a következő évad a „kölcsönös bizalom évada” lesz, ahol kipróbálják, ki kivel tud együtt dolgozni.
Megjegyezte: a jövő évad terveit nem ismeri, de semmilyen tervet nem akar eltörölni, csak a „próbaévad” után szeretné elképzeléseit megvalósítani.
Őze Áron emlékeztetett arra, hogy az elmúlt öt évben a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza befogadó intézményből társulattal rendelkező, kéttagozatú teátrummá vált, amely számos szakmai elismerést is begyűjtött. Alapvető célnak nevezte az út folytatását, ám szerinte ezek eléréséhez a marketing, a promóció és a kommunikáció szempontjából még inkább ki kell nyitni a színházat.
Őze Áron 1970-ben született Budapesten. Faipari szakközépiskolában érettségizett 1989-ben, utána vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1993-ban végzett Iglódi István tanítványaként. 1992-től tagja volt a Nemzeti Színháznak, 2000-től a Pesti Magyar Színháznál játszott. 2010 és 2014 között a Pesti Magyar Színház igazgatója volt. 2015-től a budapesti Játékszínben láthatja a közönség.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top