+ művészet & politika

Bródy és Szörényi is aláírta a Liget beépítése ellen indított petíciót

Liget petíció

– A többszáz-milliárd forintot felemésztő giga-beruházások ésszerűtlen és szakmai szempontból indokolatlan módon rajzolják át Budapest kulturális térképét. Észrevételeink a döntéshozóknál süket fülekre találtak. Ezért kérjük azokat, akik a főváros jövőjét a szívükön viselik, hogy csatlakozzanak alábbi felhívásunkhoz – olvasható a Liget beépítése ellen indított petícióban.

Mindent a maga helyén! címmel tettek közzé petíciójukat közismert tudósok, városvédők, zenészek és értelmiségiek, hogy így tiltakozzanak a Liget Projekt ellen.

Tették ezt azután, hogy a Városligetben tegnap este elkezdték kivágni a fákat a Magyar Zene Házának építési munkálatai miatt. Az egykori Kertem nevű szórakozóhely területén lévő tíz fa kivágását 20-30 aktivista akadályozta meg. A Legyen a Liget a kertem elnevezésű Facebook-csoport aktivistái a már kivágott fákból és ágakból több helyen torlaszokat építettek, az egyikre egy ponyvát tettek azzal a felirattal:

Természetvédelmi terület, favágóknak belépni életveszélyes és tilos!

A városvédők közül jó néhányan továbbra is a helyszínen vannak, ahol folyamatosan váltják egymást a fák őrzésében.

Liget petíció

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke egy rendőrrel beszélget 2016. március 17-én a Városligetben, a korábbi Kertem szórakozóhely területén, ahol a Liget Budapest Projekt részeként elkezdődtek a fakivágások. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ajánló:

Rémisztő, hogy mi történhet a Városliget fáival – videó

A Liget Projekt ellen indított petíciót Bródy János és Szörényi Levente mellett többek között Ungváry Krisztián, Puzsér Róbert, Babiczky Tibor és Jeszenszky Géza  is aláírta.

A felhívás:

Mindent a maga helyén!

Felhívás a Városliget, a Budai Vár és a főváros védelmében

Alulírottak többször is szót emeltünk a városligeti múzeumi negyed építése, a Vár kulturális funkcióinak felszámolása, valamint az oda szánt kormányzati negyed terve ellen. A többszáz-milliárd forintot felemésztő giga-beruházások ésszerűtlen és szakmai szempontból indokolatlan módon rajzolják át Budapest kulturális térképét. Észrevételeink a döntéshozóknál süket fülekre találtak. Ezért kérjük azokat, akik a főváros jövőjét a szívükön viselik, hogy csatlakozzanak alábbi felhívásunkhoz:

  1. A Városliget maradjon park, ne legyen „építési telek”! Az egyik legértékesebb fővárosi közparkot ne éktelenítsék el felesleges és oda nem illő épületek!
  2. A kultúráért felelős kormányzat elsősorban a meglévő közgyűjtemények számára biztosítson jelentőségükhöz méltó feltételeket! Budapesten számos kihasználatlan műemlék-épület keresi rendeltetését, az új múzeumok elhelyezésénél elsősorban ezeket vegyék számításba!
  3. A Budai Vár szolgálja továbbra is a kultúrát: ne száműzzék onnan a Magyar Nemzeti Galériát és az akadémiai intézeteket! A régóta tátongó foghíjak helyére inkább új kulturális intézmények kerüljenek!
  4. A királyok által nem lakott Hauszmann-palota túlméretezett épületének műemléki értéke csekély, száz évvel ezelőtti arculatának helyreállítása nem indokolja a hatalmas ráfordítást.
  5. Ne költöztessenek a budai várba kormányzati intézményeket! Demokráciában a miniszterelnökség és a minisztériumok a legjobb helyen az ország háza, a Parlament körül vannak: maradjanak is ott!

Tiltakozunk a közérdek szempontjából igazolhatatlan pazarlás, a demokratikus jogrendet sértő eljárás ellen!

Körmendy Imre,   a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke
Marosi Ernő   művészettörténész, az MTA tagja
Ráday Mihály,   a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke
Schneller István   építész, urbanista
Baintner Károly   ny. egyetemi tanár
Brenner János   építész
Erő Zoltán   építész
Garay Klára   tanár
Jámbor Imre   tájépítész
Kévés György   építész
Lányi András   filozófus
Mélyi József   művészettörténész
Pákozdi Imre   közíró
Veréb Mária   tájépítész
Zöldi Anna   építész-újságíró”

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top