+ Film

Újabb nemzetközi filmes siker: Hajdú Eszter dokumentumfilmje díjat nyert

Ítélet Magyarországon

Az Ítélet Magyarországon egy független, magyar állami támogatás nélkül készült dokumentumfilm, amely a 2008-2009-ben romák ellen elkövetett rasszista sorozatgyilkosság bírósági tárgyalását mutatja be.

Hajdú Eszter dokumentumfilmje Az Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm nyerte a European Civil Rights Special Prize elnevezésű német díjat. A film súlyos társadalmi igazságtalanságokra hívja fel a figyelmet, tabukat dönt, és a strukturális rasszizmusra is koncentrál – adta hírül a Miradouro Media csapata.

A tizenhetedik díjat, amit a dokumentumfilm a 2013-as amszterdami világpremierje óta elnyert a German Sinti and Roma Documentation and Cultural Centre in Heidelberg nevű szervezet zsűrije ítélt oda. A filmet eddig csaknem negyven fesztiválon, harmincöt országban mutatták be és tizenkét országban sugározták televízióban.

Az Ítélet Magyarországon egy független, magyar állami támogatás nélkül készült dokumentumfilm, amely a 2008-2009-ben romák ellen elkövetett rasszista sorozatgyilkosság bírósági tárgyalását mutatja be. Hajdú Eszter és stábja volt az egyetlen, aki végigdokumentálta ezt a történelmi jelentőségű és maratoni hosszúságú pert. A forgatások az első tárgyalási napon 2011. március 25-én kezdődtek és 2013. augusztus 6-án az ítélet kihirdetésével értek véget. Az egyéb külső forgatások mellett a stáb a per 167 napján részt vett, minden napot rögzített. A hazai és nemzetközi sajtó csak a bírósági tárgyalás első néhány napján és az utolsó napokon vett részt, magát a pert nem kísérte figyelemmel a média.

A díjátadón, amelyet április közepén tartanak Strasbourgban az Európai Parlamentben, a film rendezője, Hajdú Eszter és a film producere, zeneszerzője Mester Sándor vesz részt.

A European Civil Rights Award díjat az elmúlt években többek között a lengyel külügyminiszter, Wladyslaw Bartoszewski, az Európai Parlament első női elnöke Simon Veil, valamint az Európa Tanács emberjogi biztosa, Thomas Hammarberg vehette át.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top