+ Irodalom

Eljött a boltban nyomtatható könyvek ideje

Espresso Book Machine

A frissen nyomott könyvek ugyanannyiba fognak kerülni, mint egy hagyományos könyvesboltban, és a vásárlók egyszerre legfeljebb 850 oldalt nyomtathatnak ki.

A vásárlók maguk nyomtathatják ki a megvásárolni kívánt könyveket a hétvégén nyíló párizsi könyvesboltban, amely Európában elsőként nyújt ilyen szolgáltatást a könyvek szerelmeseinek.

A Presses Universitaires de France (PUF) kiadó közleménye szerint a francia főváros szívében nyíló „raktár nélküli” könyvesbolt látogatói táblagépeken válogathatnak mintegy ötezer kötet közül. Az Espresso Book Machine nevű nyomtatórobot segítségével pedig mindössze néhány perc alatt kinyomtathatják a megvásárolni kívánt olvasnivalót.

A frissen nyomott könyvek ugyanannyiba fognak kerülni, mint egy hagyományos könyvesboltban, és a vásárlók egyszerre legfeljebb 850 oldalt nyomtathatnak ki.

Több ezer könyvünk van, amely iránt olyan alacsony a kereslet, hogy nem éri meg a hagyományos kiadási modell alkalmazása

– mondta Frédéric Mériot, a PUF elnöke, amikor bemutatták a szerkezetet a párizsi könyvvásáron.

Az amerikai Xerox által gyártott könyvnyomtató várhatóan jelentősen csökkenteni fogja a könyvek szállításával és raktározásával összefüggő költségeket.

Az Espresso Book Machine-t már számos amerikai egyetemen és néhány amerikai könyvesboltban is használják.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top