x

Jávorszky Béla Szilárd a roma zenészek szerepét vizsgálja

jazz

A magyar jazz történetét átfogó egész napos konferenciát rendeznek pénteken a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, a program a tavaly november óta látható Képes Magyar Jazztörténet című kiállítás ingyenes kísérőrendezvénye.

A péntek délelőtti ülés levezető elnöke Binder Károly zongoraművész, tanszékvezető, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, aki később maga is előadást tart tanszéke ötvenéves történetéről. Nemes Nagy Péter újságíró, rádiós, valamint Szabó Sándor gitárművész általános kérdéseket vetnek fel, előbbi a blues magyarországi jelenlétét elemzi, utóbbi az improvizáció eredetét vizsgálja.

A húszas-harmincas évek jazzéletéhez kapcsolódva Rainer Künzler történész a Mocsányi-Lakos duóról és Zipernovszky Kornél újságíró, kutató Earl Granstaffről tart előadást. Halper László gitáros és Jávorszky Béla Szilárd, A magyar jazz története című új könyv szerzője a roma zenészek szerepét vizsgálja.

A jazz évszázada külön Youtube csatornát kapott

A második világháború alatti és utáni évek történetét néhány elfelejtett zongorista életművén keresztül Csányi Attila, a fordulat éve utáni időszakot a pesti revüszínpadokon Molnár Dániel elemzi. Retkes Attila Debrecen és Szeged, Iván Csaba Győr közelmúltbeli dzsesszéletét mutatja be, a tavaly decemberben elhunyt Benkó Sándor életművét pedig a szervező-házigazda, a Magyar Jazzkutatási Társaság alapítója, Simon Géza Gábor méltatja.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!