+ Építészet

Júniusra készül el a holokauszt emlékmű Békéscsabán

bekescsaba

Egy héten belül megkezdődik a holokauszt-emlékmű építése Békéscsabán – közölték kedden a helyi zsinagógában tartott sajtótájékoztatón, amelyen aláírták az emlékmű kivitelezési szerződését.

Goldman György, a Békés Megyei Zsidóságért Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: június elejére megépül az emlékfal, amely a II. világháború idején meggyilkolt zsidó embereknek állít emléket.

Cikkek, írások a Holokauszt kapcsán

Az emlékfalat a Széchenyi-ligetben, a katolikus és a zsidó temető közé húzza fel a közbeszerzésen nyertes kivitelező, a Galéria Invest Kft.; a klinker téglákból álló falban gránittömbökbe vésik az áldozatok nevét.

Békés megyéből körülbelül ötezer zsidót szállítottak el 1944-ben, mintegy háromezret meg is öltek Auschwitz-Birkenauban. A hivatalos adatok szerint a 2200 békéscsabai zsidó közül 1902-en nem élték túl a munkatábort.

Goldman György elmondta: az emlékfalon 2950 név szerepel majd, ugyanis azok nevét, akik valamely kisebb, Békés megyei település emlékművén már szerepelnek, nem vésik fel.

Moskovits Sándor, a Békéscsabai Zsidó Hitközség elnöke „szent beruházásnak” nevezte a Fajzi Tamás építész tervei alapján készülő emlékmű megépítését, s közölte, 72 évnek kellett eltelnie, míg megörökíthetik az áldozatok nevét.

Az emlékmű mintegy 30 millió forintból épül meg, a forrást a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), a Miniszterelnökség és Békéscsaba önkormányzata adta össze

– mondta el Goldman György.

Mivel annak idején június utolsó vasárnapján érkeztek Auschwitzba a város mártírjai, ekkor avatják fel az emlékművet.

A mintegy kétezer zsidó túlélő nagy része a háború után kivándorolt az országból, csak kevesen maradtak Békés megyében. Ma már csak Békéscsabán van kis lélekszámú zsidó hitközség a Viharsarokban.

***

A névsorok elkészültek és megtekinthetők holokausztaldozatok.blogspot.hu oldalon, de a hibalehetőség mindig fennáll, ezért kérünk mindenkit, aki információkkal tud szolgálni a névsorhoz, hiányosságot vagy hibát talál benne, mielőbb jelentkezzen a bekescsaba.emlekmu@gmail.com címen.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top