Kőbányai János két naplót adott közre, a Saul fia-naplót már olvashattátok, a Kertész-naplóból, ami 2002-ben íródott, most itt olvashatsz két részletet is. A könyv a két naplóval (205 oldal, 3200 Ft) ezen a címen megrendelhető: multesjovo@gmail.com
Kertésznapló 1
[2002. november]
Hogy kinek – nem – írom ezt a (Kertész)naplót, azt már körüljártuk – a pereméről befelé karéjozva, mint a kanál a forró tejbegrízes tányért. Függetlenül attól, hogy ez könyv formájában megjelenik – mert számomra a Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó csinálása egyfajta naplóíró tevékenység, s csak másodsorban publikációs fórum. (Tizenkét évfolyam, tehát ennyiszer négy folyóiratszám, s több mint száz könyv, amelyből legalább tíz a sajátom, a többi pedig, kevés kivétellel, amit én szeretek olvasni. És hogy ezt megtehessem, megpróbálom ebbe másik ezer társamat belevonni – nem mindig sikerrel. Tehát nem publikáció. A publikáció az, ami benne van a diskurzusba. Ami nem: az belső napló, önéletrajz, önreflexió. A kísérlet vagy a folyamat maga, amelyben a napló írója megtudná, hogy ki is lenne ő maga – „voltaképpen”.
S ehhez volna szükségem egy „integető kézre”. Ezt járom itt körül a rendszerváltozástól („új időszámítástól”) a mai napig. Megragadnám mindazt, ami történt – mint Kertész Imre ’56-ot –, a legalább ’45-től az elbeszélés idejéig: ama „új időszámítás” kezdetéig tartó korszakot, a „dzsipforma autóból” kinyúló kéz történetének a nem elmesélésével.
Mi történt? Kivel? Hol? Miért? Kinek az érdekében? (Kriminalisztikai alapkérdések. De – Michael K. Silber szerint – a történész kérdései is ugyanezek.) Velem. Csak erről tudok felelősen nyilatkozni – írná le a felelőtlen kéz. Hát nem egyszerűbb a könyvtárba bemenni? Szorgalom, és talán némi ötlet – mit, hol keressen az ember. Ennyi az egész. De, hogy mit történt velem, hogyan éltem meg a történteket, és bennük ki vagyok én? „Hol hibáztam?” – Mit hibáztam! Rontottam és romboltam. Ezt sokkal nehezebb megismerni. Nem kell elmenni ezekért az információkért – hová? Az archívum én magam vagyok. De hogyan megyek be ebbe az archívumba?
És: hogyan jövök ki belőle?
Kertésznapló 2
2011. november 17.
Közel tíz év telt el a „magyar” irodalmi Nobel-díj hírének becsapódása óta, amelynek hatására, itt, jeruzsálemi íróasztalomnál, belevetettem magamat a megtérítő – és megtérésemet elő is idéző – Kertész Imre-olvasásba. (Lásd eredményének lenyomatait: Jób díja és Kertésznapló című köteteimet, Budapest, 2003.) S most nem kis nosztalgiával állapíthatom meg, hogy ismét visszatért az akkor megízlelt bódító, hatalmába ejtő érzés. Csupán száz méterre akkori lakásomtól, még mindig (meddig?) a Szent városban, s még mindig ugyanarra a Gyehenna-völgyre néző – de már közben a Júdeai-sivatag tágas horizontját egy betonfalszalaggal lehatárolt – panoráma hátterében. Most is ugyanúgy adom át magamat a ritka szellemi kihívásnak, befogadásnak és az abból kirajzó asszociációknak, gondolatoknak, amelyek azt a Múlt és Jövő indulásakor megjelent Gályanapló-részlet gondolatát ismétlik és visszhangozzák más és más fény- és gondolattörésben: „Változtasd meg élted!”
Eredetileg e Tanú-szám felvezetésének a 2011/2. szám „Két elbeszélés határán” című írását gondoltam, amely az egyre növekvő árnyékkal közeledő világ- vagy „csak” közel-keleti katasztrófát prognosztizálta. Gyorsan – lehet mohón – megjelentettem, nehogy elkéssek a bármikor bekövetkező (világ)robbanásról. Esszém azt a katasztrófát körvonalazta, ami most az egész világot – vagy csak egy puskaporos hordó régióját? – fenyegeti, s amelyre oly bensőséges és célkereszt-közeli rálátás nyílik a két világ határáraira nyíló jeruzsálemi megfigyelőpontomról. Maga az igen bonyolult eredőjű fenyegetés, mert társadalmi, gazdasági és kulturális eredőjű konfliktusokat egyszerre extrapolál, egy pofon egyszerű atombomba képében látszik errefelé kijegecesedni, ugyanis napihír-evidenciaként ama (iráni) hordózó rakéta irányzéka épp ide, a fejem fölé van pozicionálva. A helyzet írásom megjelenése óta mit sem változott, csak valamelyest élesedett, nivellálódott, ezért terveztem a Jeruzsálemi évtized (Budapest, 1990) és a Jeruzsálemi évezred (Budapest, 2000) folytatódó narratívájaként lejegyezni mindazt, ami az ablakomból idelátszik és -érződik: azaz a tanú-szerep és -egzisztencia szeizmográfján regisztrálni mindazt, ami a kitörése előtti vulkán a későbbi gyászos következményeit előrevetíti.
Kertész Imre új könyve is a katasztrófáról szól. Többek között ezért is örömmel – noha átérzem e szó/fogalom/helyzetértékelés frivolságát – adom át a közel-keleti naplót a Kertész-napló folytatásának, ennek a most újra s már bizonyos nosztalgiával megízlelt mákonynak, jeges révületnek. Annál is inkább, mert az új Kertész-könyv – Mentés másként (Budapest, 2011) – sokkal mélyebben ragadja meg a katasztrófa lényegét és eredőit, mint ahogy az társadalomtörténeti, politikai fogalmakkal vagy történésekkel – azaz: riporteri, szemleírói módszerekkel – megragadható lenne. Nála a katasztrófa forrása az ember természete, s ebből adódóan és ebből kibontva: az ember történelme.
Az ember Auschwitzba fejlődő, csak Auschwitzcal leírható története. Amely, ahogy híres stockholmi beszédében megállapította: „Auschwitz óta semmi sem történt, ami Auschwitzot visszavonta, ami Auschwitzot megcáfolta volna. A Holocaust az én írásaimban sosem tudott múlt időben megjelenni.”
Ennek a másik elbeszélésnek annyiban van köze Jeruzsálemhez s a Budapesten épp száz éve született, s húsz éve újjászületett, zsidó kulturális folyóirathoz, a Múlt és Jövőhöz, azaz: földrajzi és kulturális térhez, hogy Kertész Imre számára is a „zsidó” oly meghatározhatatlan fogalma, státusa, történelmi szerepe és egyedisége az a médium, ami köré ez a katasztrófa kikristályosodik. Nemkülönben Izrael sorsa köré, ami abban is megtestesül, hogy Kertész Imrét – egyedül ezen a ponton kilépve katasztrófatudata fanyar szkepsziséből – zsigerien s minden megfontolás, minden feltétel nélkül olyan természetesen és egyszerűen aggasztja.
*
„Következő lépés
Mégse”
Ezzel a számítógépet (a PC-t) bezáró „számítógépes” nyelven fejeződik be a Felszámolás.
„Mentés másként. (Save as)” Ezzel kezdődik – mindjárt a címlapon – az évtizedet átívelő (és áthidaló) Kertész-könyv.
