+ Képzőművészet

Így néz ki a Nemzeti illemhely Stadionburgban

Baranyai Levente

– Ég a nap hevétől a felcsúti szik sarja, tikkadt kis focisták heverésznek rajta, eltörpülnek a stadion árnyékában és. észre sem veszik, hogy a Nemzeti árnyékszék emelkedik a fejük fölé, amelyet a nemzet piócája építtetett a nagy Orbanescu elnök dicsőségére – olvasható Baranyai Levente Nemzeti Árnyékszék, című írásában.

Még néhány napig látható a Deák Erika Galériában több művész munkájával együtt Baranyai Levente NEMZETI ILLEMHELY STADIONBURGBAN című festménye.

A Tárgyak előtt állni című kiállításon Baranyai Leventén kívül Felsmann István, Follárd Barbara, Hencze Tamás, Keresztes Zsófia, Kiss Adrián, Komoróczky Tamás, Kovács Gergő, Kútvölgyi-Szabó Áron, Makai Mira Dalma, Mátrai Erik, Pinczehelyi Sándor, Szabó Dezső és Szűcs Attila munkáit láthatják az érdeklődők március 5-ig.

Baranyai Levente két, a Nemzeti árnyékszék és a hasonló látványvilágú Anus Tirannus című képéről korábban itt írtunk.

Ég a nap hevétől a felcsúti szik sarja, tikkadt kis focisták heverésznek rajta, eltörpülnek a stadion árnyékában és. észre sem veszik, hogy a “Nemzeti árnyékszék” emelkedik a fejük fölé, amelyet a nemzet piócája építtetett a nagy Orbanescu elnök dicsőségére. A nemzet piócája kis KISZ-titkárszerű kukacként kezdte táplálkozását, majd negyed évszázad alatt óriás féreggé szívta magát a magyar emberek vérével, kövér teste ott hempereg az ország kétharmadán és hímgorillaként veri mellét – Magyarok vagyunk!, Hajrá Magyarország!, Erős Magyarország!

olvasható Baranyai Levente Nemzeti Árnyékszék, című írásában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top