Miért menekülne bárki is Oroszországból?

Yury_Polyakov2

Jurij Poljakov regényében a főhős fogja magát, és otthagyja a feleségét. Igen ám, csakhogy nincs még egy férfi, akinek ennyi idő kellene ahhoz, hogy telerakjon egy bőröndöt.

Jurij Poljakov: Szökni szeretnék. Fordította: Goretity József. Helikon, 2015.

2012-ben jelent meg először magyarul Jurij Poljakovtól a Szökni szeretnék, most újra megjelent a Helikon Kiadó gondozásában Poljakov regénye, amely eredetileg 2008-ban jelent meg Oroszországban. A két magyar kiadás közti időben egyébként Poljakov Magyarországon is járt, ugyanis a Szökni szeretnék annyira megtetszett Cseke Péternek, hogy a Kecskeméti Katona József Színházban rendezett is egy Poljakov-darabot, a Párcserét.

Ha valakinek nem cseng ismerősen Poljakov neve, annak segítség lehet az, hogy az Oroszországban rendkívül népszerű író a Lityeraturnaja Gazeta főszerkesztője, ráadásul ő a Társaság az orosz-magyar baráti kapcsolatokért elnevezésű szervezet elnöke is. Poljakovtól egyébként nem a Szökni szeretnék volt az első könyv, ami megjelent magyarul, korábban már megjelent a Gödölye tejben, tavaly pedig a tárgyalt könyvünk mellett két újabb Poljakov is megjelent szintén Goretity József fordításában (Bukottak égboltja – írásunk itt, Demagrád).

Szovjetuniótól Oroszországig

Poljakov 600 oldalas szatírája nem fest különösebben kedvező képet a Szovjetunióból lett Oroszország lakóiról. A könyvben feltűnő szereplők többségével meglehetősen nehéz szimpatizálni, a maradék néhányat pedig inkább szánja az olvasó. Nem könnyű megítélni, hogy mi bosszantja a leginkább az írót, de talán nagyon nem lövünk mellé, ha azt mondjuk, hogy Poljakov gyűlöli a karrieristákat: legyen az egy Szovjetunió-beli pártkáder, vagy éppen a kapitalizálódó Oroszország szemtelen és gerinctelen vállalkozója.

Érdekes főhős kalauzol végig minket ezen a szociográfiai utazáson: a jelenleg banki alkalmazott, de sokat megélt Oleg Trudovics Basmakov életközepi válságában dönt úgy, hogy elhagyja feleségét egy jóval fiatalabb nőért. Ahogyan a nagy szökésre készül, pakolás közben a különböző tárgyak Madeleine süteményként hatnak Olegre, akinek egyre több minden idéződik fel az elmúlt évtizedekből: ezeken a történeteken keresztül kapunk egy óriási tablót a XX. század utolsó harmadának orosz társadalmáról.

Ezek alapján gondolhatnánk azt, hogy a Szökni szeretnék egy rettenetesen búskomor mélyorosz regény, pedig ez nem igaz. Poljakov humora és maró iróniája (amely időnként egészen meglepő helyeken és módokon bújik elő) sok tekintetben sokat könnyít a regényen. Még akkor is, ha a regény olvasása közben egyre inkább érezzük, hogy Basmakov életének időnként vicces, máskor lehangoló epizódjai inkább csak ürügy Poljakovnak arra, hogy regényét benépesítse ugrásra kész figuráival.

Oroszországtól Ciprusig

Poljakov legnagyobb erénye az ábrázolás maga: minden szereplője hús-vér emberként érez és cselekszik, az olvasó pedig tényleg a latyakos orosz városokban érzi magát. De ne érezzük ezt túl távolinak, nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy saját környezetünkre ismerjünk a Szökni szeretnék helyszíneiben. Ez rögtön fel is vetette bennem azt a kérdést, hogy a magyar irodalomban van-e hasonló igényű regény, amely ilyen pontosan bemutatná azt, hogyan alakul át évtizedeken keresztül egy ország.

A különböző embertípusokból ugyanis nagyon mást hoz elő a kommunizmus és a kapitalizmus. Nemcsak az emberek változnak meg, de megváltoznak a barátságok, a munkahelyek, de még a protekció sem marad ugyanolyan. Hallatlanul érdekes és alapos látlelet egy változásban levő országról a Szökni szeretnék, amely a maga igazságtalanságaival együtt is csak egy olyan hely, ahol szívesen időzik az ember.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!