+ Interjú

Kalapos Éva: Ez az első könyvem, amibe belehaltam

Kalapos Éva Massza

Milyen jelei vannak, ha egy gyereket megfélemlítenek az iskolában vagy a neten keresztül? Mit tehet a szülő, a diák vagy éppen a pedagógus ez ellen? És mit is jelent pontosan a ciberbullying jelenség? – többek között ezekről kérdeztük Kalapos Évát, legújabb kötete, a Massza kapcsán.

  • Kalapos Éva Massza
  • Kalapos Éva Massza
  • Kalapos Éva Massza
  • Kalapos Éva Massza
  • Kalapos Éva Massza
  • Kalapos Éva Massza

Nálunk még gyerekcipőben jár a netes megfélemlítés (ciberbullying) és az iskolai zaklatás fogalma, pedig a gyakorlatban mindez erősen jelen van. Egyre többször fordul elő, hogy – kezdetben az iskolában, később pedig a virtuális térben – maguk a kortársak vagy éppen idegenek zaklatnak gyerekeket. A közösségi oldalakra feltöltött fényképekhez mocskolódó megjegyzéseket fűznek, meglopják, fizikailag bántalmazzák, zsarolják vagy akár halálosan is megfenyegetik az áldozatot – hogy csak néhány példát említsünk. Kalapos Éva a cyberbullying és az iskolai zaklatás témakörét dolgozza fel legújabb Massza című kötetében, amely segítséget nyújthat a jelenség megértésében és megoldásában a gyerekeknek, a szülőknek valamint a tanároknak is. Interjú.

– Nem a napokban megjelent Massza című könyv az első ifjúsági regénye: a D.A.C. című kamaszregény-sorozata igazán népszerűvé tette, országos ismertséget hozott. Új regényében a cyberbullyingról ír, amelyről itthon csak kevesen tudják, mit is jelent valójában. Miért pont ezt a témát választotta?

– Néhány évvel ezelőtt teljesen kiborított, amikor három tinédzser öngyilkosságot követett el Amerikában és Angliában. Eleinte „csak” az iskolában zaklatták őket, később már a neten, a közösségi oldalakon keresztül. Ryan Halligan 2003-ban, 13 évesen akasztotta fel magát, mert éveken át zaklatták: elterjesztették róla, hogy homoszexuális, emiatt pedig mindennapos fenyegetéseket kellett elviselnie. Daniel Perry-t egy magát csinos tinédzserlányként kiadó csoport Skype-on keresztül vette rá, hogy maszturbáljon a kamerák előtt, majd megzsarolták, hogy a felvételt elterjesztik, ha nem fizet több ezer fontot. A 17 éves angol tinédzser levetette magát egy hídról. A kanadai Amanda Toddot pedig egy idősebb férfi vette rá hosszas győzködés, több héten át tartó „netes udvarlás” után, hogy mutassa meg a melleit a kamerán keresztül. A férfi aztán eltűnt, majd egy évre rá újra megjelent és megfenyegette a 12 éves kislányt, hogy az összes létező netes oldalra kiteszi a róla készült fehérneműs fotókat. Az ígéretét betartotta, a kanadai kislány pedig teljesen összeomlott. A lánytól mindenki elfordult, a közösség kitaszította, képtelen volt túllépni az őt ért megaláztatásokon. Hiába váltott háromszor is iskolát, a férfi az új osztálytársaknak is elküldte a képeket. A történtek után két évvel, 2012-ben felvágta az ereit. Mindhárom eset felzaklatott, nem tudtam elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet. Elkezdtem beleásni magam a témába, és láttam, hogy számtalan hasonló példát találhatunk még. A D. A. C.- könyveknek köszönhetően egyébként is közel áll hozzám a tinik világa, látom, mennyire érzékenyek és sebezhetőek. Évekig érleltem magamban a regény ötletét, majd végül Csapody Kinga (A Manó Könyvek főszerkesztője, a D. A. C.-sorozat is itt jelent meg – a Szerk.) kért fel, hogy írjam meg.

– A Massza című kötetben az iskolai és netes megfélemlítés legkülönfélébb formáival szembesül az olvasó: az egyik szereplő fejét belenyomják a vécébe, a másik fiút az Instagramon gyalázzák kommentekben egy fotója miatt. A főhős Ráber Patriktól pedig eleinte „csak” a tízóraiját és a pénzét veszik el, emiatt heteken át éhezik az iskolában. Később a neten keresztül bombázzák a támadói, két osztálytársa: naponta legalább ötven mocskolódó üzenetet küldenek neki a Facebookon keresztül, végül halálosan is megfenyegetik. Mit tehet egy gyerek, ha ilyen támadások érik és mit tehet a szülő vagy a pedagógus?

– Nagyon fontos, hogy a bántalmazott mindenképpen kérjen segítségét a felnőttektől, a tanáraitól vagy a szüleitől. Azonnal üljön le velük és őszintén beszéljék át a történteket, legyen az bármilyen „apróságnak” tűnő bántás. Borzasztóan ideges leszek, amikor hallom, ha egy felnőtt lekicsinyli a gyerek problémáját. Vagy ha azt mondja a neki panaszkodó gyerekének, hogy „hazudik”. Tudom, hogy a legtöbb szülőnek kevés ideje van a munka mellett, hullafáradtan érnek haza, és nagyon megterhelő az egész napos robotolás után még türelmesnek is maradni és átbeszélni az iskolában történteket. De meg kell tenniük, mert csak így vehetik észre a bántalmazás jeleit.

– Milyen jelei vannak, ha egy gyereket megfélemlítenek az iskolában?

– Jelentkezhet szokatlan falási rohamokban, ami utalhat arra, hogy egész nap éhezett, vagy éppen csökkent étvágyban, indokolatlan fogyásban, esetleg rémálmok formájában. Vagy ha a gyerek betegnek tetteti magát, nem akar iskolába menni, mindent megtesz azért, hogy ellóghasson a tanórákról. Intő jel lehet, ha a gyerekre korábban nem volt jellemző a szorongó magatartás, de elkezd halkan, dadogva beszélni, sokat sír, vagy önbizalomhiányból fakadóan nem akarja megcsinálni a házi feladatot, mert úgy érzi, neki ez úgysem sikerülhet. A lényeg, hogy a szülők megfelelő figyelmet fordítsanak a gyerekre, minden nap beszélgessenek vele, és rágják át az iskolában történteket, mert így idejében észre lehet venni, ha baj van. A megfélemlítés súlyosságától függően a rendőrséghez is fordulhatnak, de minden esetben megkereshetik a Felelős Társadalomért Alapítvány munkatársait, akik kifejezetten az iskolai bántalmazások és netes megfélemlítés áldozatait segítik. Most csak néhány példát ragadtam ki, de a könyv végén komplett útmutatást kaphatnak az olvasók erre vonatkozóan.

Ajánló:

Amikor a cybertérben elvész a kontroll

Kerekasztal-beszélgetés a megfélemlítésről, a közösségi oldalak és az internet veszélyeiről, február 18-án 17 órakor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sárkányos Gyerekkönyvtárában (Központi Könyvtár, első emelet 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.) Fontos tapasztalatokat, tippeket és tanácsokat is hallhatsz a résztvevőktől:

Kalapos Éva írótól, a PASO zenekartól, Klausz Melinda médiaszakértőtől és Topa Zoltán r. őrnagytól (főelőadó Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács)

Kalapos Éva Massza

Forrás: A Manó Könyvek Facebook-oldala

– És mit tesznek az iskolák, ha ilyen esetet tapasztalnak?

– Sajnos még a szülők többsége sem tud ezzel a jelenséggel mit kezdeni, nemhogy az iskolák. Az igazgatók pedig gyakran azt a félmegoldást javasolják, hogy írassák másik iskolába a gyereket, legyen szó az agresszorról vagy magáról a bántalmazott diákról. Ez azonban csak tüneti kezelés, és ahogy Amanda Todd esetében is láttuk, hiába váltott háromszor iskolát, a zaklatója mindenhol megtalálta. Már csak az ismeretek hiánya miatt sem foglalkoznak a cyberbullying vagy az iskolai bántalmazások hátterével, csupán szankciókat alkalmaznak, mert az egy gyors „megoldás”. A Felelős Társadalomért Alapítvány ingyenes programokon keresztül mutatná be a jelenséget, készítené fel a tanárokat az esetkezelésre, vagy egyáltalán arra, hogy felismerjék a bántalmazás jeleit – ha lenne olyan iskola, ahol fogadnák őket. A legtöbb intézmény ugyanis elutasítóan reagál, időhiányra panaszkodik, vagy csak szimplán nem ismeri fel, mennyire fontos, megoldandó problémáról van szó. Ha a jelenlegi oktatási helyzetet nézzük, látható, hogy a tanárok tényleg túl vannak terhelve, de erre mégis muszáj lenne valahogy időt szakítani.

– Akadnak azért kivételek?

– Egy pedagógus ismerősöm elmesélte, hogy a Massza kapcsán beszélgetett az osztályába járó diákjaival, és kiderült, hogy valamilyen mértékben még ha enyhébb változatban is, de már minden gyerek megtapasztalta a megfélemlítést. Amikor pedig megkérdezte, kihez fordulnának segítségért a tanulók többsége azt mondta, senkihez, ha nagyon muszáj a barátaiknak vagy a tanárnőnek talán elmondanák a történteket, de a szülőknek semmiképpen sem, mert úgysem értenék.

– Ahogy a Massza főhőse, az érzékeny és tehetséges 14 éves Patrik sem, aki sokáig magába fojtja a történteket, még a szülei is elhajtják, amikor hozzájuk fordul segítségért.

– Sokszor az életben is így történik, rosszul reagálják le a szülők a hallottakat, mert nem tudnak vele mit kezdeni. Az sem sokat segít, ha arra biztatják, járjon karatézni. Vagy ha nem engedik meg, hogy rosszul érezze magát a gyerek a bőrében. Mert úgy vagyunk szocializálva, hogy egy fiúnak nem szabad sírnia vagy fájdalmat éreznie, ami nyilvánvalóan egy hibásan kódolt reakció a társadalmunkban.

– Ezért is bújt egy kamaszfiú bőrébe, hogy beszéljünk végre a fiúk fájdalmáról is?

– Valahogy úgy, azon túl, hogy ez írói kihívás is. Nem akartam „lánysztorit”, mert abból már eleget olvastunk. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a lányok problémáiról nem kell beszélni, vagy, hogy nekik nem nehéz. Abból a szemszögből viszont több könyv született már. A zaklatás fogalmát is automatikusan a lányokhoz kapcsoljuk, pedig rengeteg fiúval is megtörténik, nagyon mély, akár soha be nem gyógyuló sebeket okozva.

– Még a beszélgetés elején említette a két, öngyilkosságot elkövető kamaszfiút. Patrik viszont mégsem ezt az utat választja, hanem inkább ő válik agresszorrá. Miért?

– Egyrészt az eddigi könyvek, amelyeket a témában olvastam, mind öngyilkossággal végződtek. Pont ezért nem akartam ugyanígy befejezni. Másrészt Patrik nem az a tipikus áldozattípus, akiről azt gondolnánk, kipécézhetik az iskolában. A borzalmak ellenére neki van mibe kapaszkodnia: a színjátszó szakkörbe, ahol heti több délutánt is eltölt. A zaklatás többféle következménnyel járhat, az egyik, hogy az áldozat válik agresszorrá. Úgy éreztem, a főhős személyiségéből ez utóbbi fakad, hiszen rátalál egy erőre, még ha az a romboló fajtából is való. Egy ponton túl elszakad a cérna és azt mondja, elég, többé nem lehet őt félreállítani. Patrik története persze nem a jó megoldás, hiszen nem így kell magunkat erősnek mutatni.

Kalapos Éva Massza

Forrás: ridikul.hu

– Előfordul, hogy öntől kérnek tanácsot a gyerekek vagy a tinédzserek?

– Igen, és nagyon örülök, hogy megnyílnak nekem. Gyerekpárti vagyok, mindig a gyerekeknek írok. Boldoggá tesz, ha a tanárok és a szülők is elolvassák a könyveimet, de ezek elsősorban a gyerekeknek szólnak. Az egyik író-olvasó találkozó után odajött hozzám egy kirívóan öltözködő tinédzserlány azzal a kérdéssel, hogy az öltözködése miatt kiközösítik, változtasson-e a szokásain? Nehéz erre bármit is mondani, elmondtam, hogy talán picit könnyebb lesz boldogulnia a közösségben, ha visszafogja magát, de nem támogatom, hogy besimuljon, inkább keresse a hasonszőrűek társaságát és legyen önmaga. Elmondta, hogy egyébként is nagyon szorongó alkat, a sokk viszont utána következett, mert később kiderült, hogy az önbántalmazás sem áll távol tőle. Amikor rákérdeztem, beszélt-e erről a szüleinek, annyit mondott, az édesanyja lehülyézte, hogy ilyesmit csinált. Én ugyan nem vagyok szakember, de muszáj valahogy kezelni ezeket a helyzeteket. Azt tapasztaltam, hogy a figyelem hiányzik leginkább az életükből. Hogy megoszthassák a félelmeiket, a vágyaikat, vagy az örömeiket egy olyasvalakivel, aki végighallgatja őket, nem vág közbe, és nem ítélkezik. Hanem csak ott van mellettük, és figyel.

– Több hónapon át végzett kutatást, szakértőkkel beszélgetett, cikkek százait olvasta el a témában. Ez mennyire viselte meg?

– Nagyon. Főleg, amikor írtam a könyvet, és hónapokig „benne éltem”. Sok történetet is meghallgattam, videókat is néztem, és tényleg nem hittem, hogy ezek megtörténhetnek, borzasztóan megviselt. A mai napig nem tudtam még újra a kezembe venni a Masszát, mert fáj beleolvasni. Kis halálok már az Arccal a hóban című drámakötetem írása közben is történtek. De ez az első könyvem, amibe belehaltam.

Kalapos Éva: Massza, Manó Könyvek, 2016., 240 oldal, 2990 forint, itt 2392 forint

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top