Eger lehet Európa Kulturális Fővárosa

dobó

Eger is versenybe szállhat a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért. Habis László, a hevesi megyeszékhely polgármestere és Nyitrai Zsolt, a város és térségének országgyűlési képviselője csütörtökön a közösségi médiában közzétett levelében kezdeményezte, hogy Eger is induljon a címért.

A két kormánypárti politikus a Facebookon közzétett nyilatkozatában azt írja, hogy Eger Magyarország egyik legszebb városa, amely anno az egész európai kultúra védőbástyáját jelentette.

Az elmúlt években megújítottuk a belvárosunkat, megóvtunk az enyészettől jelentős történelmi értékeket, renováltuk szép épületeink sorát, megtaláltuk az egri fürdőkultúra fejlesztésének lehetőségét is. Még inkább vonzóbbá tettük hazánk egyik barokk gyöngyszemét az egriek és az ide látogatók számára

– hangsúlyozzák. A Modern Városok Program keretében egy sor olyan fejlesztés valósulhat majd meg, amely nemzeti, európai szinten is kiemelkedő lehet: összeköttetés az autópályával, az egri vár rekonstrukciója, a Nemzeti Úszó- és Vízilabda Központ megépítése. A politikusok azt írják, hisznek a további fejlődésben, a jövő sikereiben is, ezért kezdeményezik, hogy Eger is induljon az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!