+ Tudomány

A lovak felismerik az emberi érzelmeket

lovak

Felismerik az érzelmeket tükröző emberi arckifejezéseket a lovak: megkülönböztetik a mérges és a vidám arcokat – derült ki egy brit kutatásból.

Felismerik az érzelmeket tükröző emberi arckifejezéseket a lovak: megkülönböztetik a mérges és a vidám arcokat – derült ki egy brit kutatásból. A Sussexi Egyetem kutatói nagy méretű fotókon férfiak arckifejezését mutatták 28 lónak: az állatok „negatívan reagáltak” a mérges arckifejezésre – írja a BBC online kiadása.
A szakértők szerint a háziasítással a lovak képessé válhattak arra, hogy értelmezzék az emberi viselkedést és alkalmazkodjanak hozzá. Eredményeiket a Biology Letters című szaklapban mutatták be.

Az egyikünk mutatta a fotót, a másik fogta a lovat. Az állatok a bal szemükkel nézték meg a mérges arcot.

mondta el Amy Smith kutató. Az emlősök agya úgy működik, hogy a bal szemből jövő ingereket az agy jobb fele dolgozza fel.

A jobb agyfélteke a negatív ingerek feldolgozására specializálódott. Ez valójában az energiamegosztásról szól, hiszen így az emlősnek nincs szüksége arra, hogy az az egész agyat használja.

– magyarázta Smith. A tudósok pulzusmérőket is felszereltek a lovakra, amelyek megmutatták, hogy a mérges arckifejezések jelentősen fokozták a szívverésüket. Hasonló eredmények születtek nemrég családban élő kutyák vizsgálatakor is, ami felveti a kérdést, hogy hogyan befolyásolta az emberekkel való együttélés az állatok viselkedését. A lovaknak megvan az a velük született képességük, hogy felismerjék egymás érzelmeit. Úgy tűnik, hogy a háziasítással képessé váltak az emberi érzelmek azonosítására is – állapították meg a kutatók.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top