+ Tudomány

Elhunyt Mátyás Antal

mátyás antal

A hazai közgazdászok egymást követő több nemzedékét Mátyás Antal vezette be a modern nyugati közgazdaságtan terminológiájába, elméleti és módszertani ismeretanyagába.

Életének 94. évében elhunyt Mátyás Antal akadémikus, a magyar közgazdaság-tudomány kiemelkedő, nemzetközi hírű művelője – közölte honlapján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Mátyás Antal 1923-ban született. 1950-ben diplomázott az akkorra önállóvá váló budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1953-tól a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója lett. 1957-ben már egyetemi docens, 1966-tól pedig egyetemi tanár. 1970-ben az ő kezdeményezésére jött létre a Közgazdasági Elméletek Története Tanszék, amelyet 25 éven át, nyugdíjazásáig vezetett. 1996 óta professor emeritus volt.

Az akadémiai kandidátusi fokozatot 1958-ban szerezte meg, az akadémiai doktorátust pedig 1972-ben. 1990-ben lett az MTA levelező tagja, 1995-ben rendes tagja. 1988-tól 1995-ig az Akadémia Tudományos Minősítő Bizottságának, majd a Doktori Tanács közgazdasági szakbizottságának volt tagja, 2000 és 2004 között pedig a Doktori Tanácsban a IX. osztály képviselője.

A hazai közgazdászok egymást követő több nemzedékét Mátyás Antal vezette be a modern nyugati közgazdaságtan terminológiájába, elméleti és módszertani ismeretanyagába. E tevékenységét már az 1950-es években megkezdte, vagyis egy olyan korban, amikor erre más szocialista országban nemigen akadt példa, hiszen csak néhányan vették a bátorságot, hogy a nyugati közgazdaságtan eredményeit is oktassák.

Mátyás Antal fő művei közül különösen a History of Modern Non-Marxian Economics, A modern közgazdaságtan története, A korai közgazdaságtan története című könyvei, valamint a Similarities between the Economic Theories of Marx and Keynes című tanulmánya emelkedik ki. A közgazdasági elméletek története és kritikai feldolgozása a History of Modern Non-Marxian Economics című könyvben, Mátyás Antal világszerte ismertté vált művében kiemelkedő teljesítménynek számít a nemzetközi szakirodalomban is.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top