+ Design

Izgalmas pályázatot hirdetnek a Biennáléra

A pályázatra kizárólag egyéni alkotók – hivatásos képzőművészek és képzőművészeti egyetemi hallgatók – jelentkezhetnek.

Pályázati munkákat várnak a IV. Székelyföldi Grafikai Biennáléra, amelynek kiírását hétfőn hirdették meg Sepsiszentgyörgyön.

A Kovászna megyei önkormányzat székhelyén tartott sajtótájékoztatón a szervezők közölték, március 25-ig várják romániai és külföldi művészek jelentkezését

– olvasható a Kovászna megyei önkormányzat közleményében.

Siklódi Zsolt kurátor elmondta: a kiírás nem tesz különbséget a hagyományos és a modern sokszorosító grafikai eljárással készült alkotások között, a benevezés egyedüli feltétele, hogy a műveknek az elmúlt két évben kellett elkészülniük. Újítást jelent, hogy a pályamunkák digitális reprodukcióját közvetlenül a rendezvény honlapjára – www.grafikaiszemle.ro – lehet feltölteni.

Az alkotók legtöbb három művel nevezhetnek be. A pályázatra kizárólag egyéni alkotók – hivatásos képzőművészek és képzőművészeti egyetemi hallgatók – jelentkezhetnek. Előzsűrizés után választják ki azokat a munkákat, amelyekből elkészül a IV. Székelyföldi Grafikai Biennále kiállítása. A tárlatot a Székelyföld Napokon nyitják meg októberben a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban. A résztvevők a kétezer eurós fődíj mellett három, egyenként ezereurós díjat nyerhetnek.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke úgy vélte, hogy Székelyföldet elsősorban kulturális értéke határozza meg, és a biennálét a székelyföldi identitáserősítő rendezvények egyik alappillérének nevezte. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke szerint jó látni, hogy a rendezvény erősödik. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja úgy vélte, hogy a biennále Székelyföld nemzetközi hírnevét erősíti, és közölte, hogy a főkonzulátus különdíjat ajánlott fel.

A Székelyföldi Grafikai Biennále 2010-ben jött létre a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont és a Kovászna Megyei Művelődési Központ kezdeményezésére. Az előző három alkalommal 41 országból több mint 900 pályamunka érkezett.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top