+ Gondolat

Óriási leleplezés a Kossuth téren! – fotók

minden magyar szobra

Vasárnap délelőtt, a Parlament jelenlétében került sor az össznemzeti jelentőségű szoboravatásra. Weiler Péter mutatta be a felbecsülhetetlen értékű műalkotást.

Az előzetes híreknek megfelelően vasárnap délelőtt, a Kossuth tér kellős közepén avatták fel a MINDEN MAGYAR SZOBRA elnevezésű műtárgyat, mely elnevezésének megfelelően nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint azt, hogy mindenki számára elfogadhatóan a valódi összetartozás érzését erősítse a mai Magyarországon. Az állami támogatás nélkül kivitelezett műtárgy szembe megy a mai köztéri szoborállítási trendekkel. A politikai tartalommal túltelített szobrok, melyek legfeljebb retorikai szinten hivatottak erősíteni az összetartozást, igazában óhatatlanul a megosztottságot és a széthúzást erősítik. Itt volt az ideje, hogy valaki a gondolkodási fázison túljutva megvalósítsa azt a szobrot, mely tényleg mindenki számára el- és befogadható.

11 óra előtt néhány perccel megérkezett a térre a talapzat

11 óra előtt néhány perccel megérkezett a térre a talapzat

A szobornak neki lehet dőlni, lehet rá akasztani bármit, s lényege szerint az egyetértés felé viszi az országot, hiszen leleplezhetetlensége miatt – a szobor maga a lepel – bárki bármit gondolhat, nem lepleződik le. A régi diktatúrák rajongói is bármelyik volt diktátort a lepel alá képzelhetik, ahogy minden közösség a saját hősét is odagondolhatja. Ez az a szobor, amit bárki meg tud koszorúzni békességben, egyetértésben, akár politikailag szemben álló emberekkel együtt is. Az utóbbi időben sok olyan köztéri műalkotás került a városok tereire, melyek a széthúzást erősítik. Itt volt ennek a szobornak az ideje. A művész feladata, hogy megpróbáljon egységet kovácsolni az országban. Így ez egy politikai megbékülés-szobor. Ha kikerülhet a különböző városokba és falvakba, akkor akár békét is hozhat. Az, amit mi itt a Kossuth téren felállítottunk, csak egy prototípus, amit aztán minden polgármesternek felajánlunk, s remélem, hogy a másolatok egyre több helyen meg fognak jelenni – halhattuk az avatóbeszédben, a leleplezés előtt.

A szobort az Alkotmány utcában parkoló furgonból hozták.

A szobrot az Alkotmány utcában parkoló furgonból hozták.

Weiler Péter a szobor jövőjét is vázolta:

A szoborral tervezünk egy kisebb turnét, aminek során a MINDEN MAGYAR SZOBRA ideiglenesen megjelenhet a legkülönbözőbb városok közterületein, ezzel is ösztönözve a városvezetőket, hogy állítsanak ilyen szobrot.

A leleplezésre váró szobor...

A leleplezésre váró szobor…

Az utóbbi időkben sok olyan szobrot terveztek, mely – függetlenül attól, hogy megvalósult-e – komoly vitákat gerjesztett, s a megosztottság erősödéséhez járult hozzá. Én ezzel szemben inkább azt a formát kerestem, amiben mindenki egyet tud érteni.

Kossuth Lajos mintha kicsit féltékenyen figyelt volna a tér szélén...

Kossuth Lajos mintha kicsit féltékenyen figyelt volna a tér szélén…

A szobor bekerülési költsége nagyjából annyi, mint egy padé a parkban, tehát, ha a szándék megvan, tulajdonképpen bármelyik település megengedheti magának. Mi olyan nyomott áron szállítjuk – sőt igény esetén karbantartjuk a szobrot –, ami egészen meghökkentő a mai magyar köztéri szobrok árához képest. Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy a MINDEN MAGYAR SZOBRA eszmei érték tekintetében, éppen azért, mert mindenkihez szól, meghatározhatatlan és felbecsülhetetlen – mondta Weiler Péter az ár-érték arányt elemezve.

Még II. Rákóczi Ferenc lova is felágaskodott izgalmában...

Még II. Rákóczi Ferenc lova is felágaskodott izgalmában…

Két-három nappal ezelőtt kelt szárnyra a hír, miszerint a Hóman-szobor amerikai nyomásra nem valósult meg. Persze, nem látunk bele, s nem tudjuk, hogy ebből mi igaz, de azt biztosan állíthatjuk, hogy a MINDEN MAGYAR SZOBRA ellen egyetlen külföldi kormány sem tiltakozott

– érvelt tovább (újságírói kérdésre válaszolva) a szobor megálmodója.

A leleplezett lepel: MINDEN MAGYAR SZOBRA

A leleplezett lepel: MINDEN MAGYAR SZOBRA

A szobor leleplezését és az avatóbeszédet követően a téren tartózkodó turisták megszemlélhették a szobrot (a spanyol diákoknak tetszett), majd ezt követően az operatív stáb visszahelyezte a műalkotást a furgon hátuljába, s a MINDEN MAGYAR SZOBRA – rendőri kíséret és egyéb felhajtás nélkül elhagyta a Kossuth teret.

Szinte megható, ahogy a parlamenti őrsereg tagja s a Parlament oroszlánja egyként őrizte a szobrot!

Szinte megható, ahogy a parlamenti őrsereg tagja s a Parlament oroszlánja egyként őrizte a szobrot!

TOVÁBBI FOTÓK A KÖVETKEZŐ OLDALON! LAPOZZ!

Oldalak: 1 2

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top