+ Színház

Mit jelent európainak lenni a Balkánon?

végel lászló

A Kossuth-díjas Végel László író esszéiből rendez színházi előadást a vajdasági Urbán András Szarajevóban, amelyet vasárnap mutatnak be.

A Kossuth-díjas Végel László író esszéiből rendez színházi előadást a vajdasági Urbán András Szarajevóban, amelyet vasárnap mutatnak be.

A What is Europe? (Mi Európa?) című darab a Balkánon élő ember tapasztalatairól, identitásáról, ugyanakkor az európaiság filozófiai és politikai összeütközéseiről szól. A mű egyaránt foglalkozik azzal, hogy milyen identitása van azoknak az embereknek, akik földrajzilag, történelmileg és kulturálisan ugyan Európához tartoznak, a politika szempontjából viszont valahogy kívül esnek azon, illetve a „jugónosztalgia” jelensége is erőteljesen megjelenik a vendégmunkásokról is szóló történeten keresztül.

Az előadás címét Végel László Mi Jugoszlávia? című esszéje ihlette. Urbán András elgondolkodott azon, hogy a volt Jugoszlávia az újabb generációk számára inkább a szülők, az előző generáció története, nincs már valós közük az egykori, hat tagköztársaságból álló államhoz, a Jugoszlávia szó mégis képes olyan hullámokat gerjeszteni, amelyek a jelenkori kapcsolatokat is meghatározzák. A klix.ba szarajevói hírportál beszámolója szerint Urbán kiemelte: az itt élők készek bírálni Európát, de sokkal kevésbé figyelnek azokra a dolgokra, amelyek körülveszik őket.

Végel László esszéiben kisebbségi momentumként megjelenő részeket az előadás készítése során az európaisághoz való alapvető hozzáállásnak tekintették,

mint a hontalanság egy alsó nézőpontját.

A rendező arról is beszélt, hogy Végel László neve ismert a volt Jugoszlávia területén, így a boszniai színházi életben is. Drámáit ismert rendezők állították színpadra az utóbbi évtizedekben, Szarajevóban például a kilencvenes évek elején mutatták be a Médeia tükre című monodrámáját.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top