+ művészet & politika

Nem üldözik többé a szélsőségesek a békepárti művészeket Izraelben

david grossman

Visszavonulót fújt pénteken az Im tircú nevű szélsőjobboldali nacionalista civil szervezet, amely híres baloldali művészek, köztük Ámos Óz ellen folytatott médiakampányt.

Visszavonulót fújt pénteken az Im tircú nevű szélsőjobboldali nacionalista civil szervezet, amely híres baloldali művészek, köztük Ámos Óz ellen folytatott médiakampányt.

A szervezet azután döntött így, hogy a jobboldali és a centrista politikusok is elítélték nézeteiket. „Hibáztunk” – írta az utóbbi napokban Izrael több neves művészét „beépített téglának” nevező kampányáról az Im tircú vezetője Facebook-bejegyzésében. „Egy fontos ügyben helytelen dolgot hoztunk nyilvánosságra”. Előzőleg csütörtökön számos politikus, köztük Benjámin Netanjahu miniszterelnök is síkra szállt az Im tircú plakátja ellen, amelyen „a kultúra beépített ügynökeiként” ábrázolták többek között a baloldali békepárti nézeteiről is ismert Ámosz Óz és David Grossman (képünkön) világhírű írókat, valamint Gila Almagor népszerű színésznőt, aki a Hajnali lázban is szerepelt.

Az Im tircú, vagyis „Ha akarjátok” nevű szervezet nevében az Izraelt megálmodó Herzl Tivadar leghíresebb mondatát tűzte zászlajára: „Im tircú ein ze agada”, vagyis „Ha akarjátok, nem mese”. Céljuk elsősorban a szerintük nem elég hazafias izraeli szervezetek és személyek elleni fellépés.  Korábban a Sovrim stika, vagyis a Hallgatást megtörők nevű civil szervezet ellen kampányoltak Izrael-ellenesnek bélyegezve őket, mert a Sovrim stika kiállítások és találkozók szervezésével, személyes beszámolókkal a hadseregben palesztinok ellen történt atrocitásokat próbálja feltárni és nyilvánosságra hozni. A Háárec című izraeli újságban pénteken Joszi Verter a Fekete idők című cikkben politikai kontextusba helyezi az Im tircú működését.

Verter szerint a civil szervezet nem engedte volna meg magának a népszerű művészeket kipécéző médiahadjáratot, ha nem kapott volna támogatást vezető politikusoktól, főként a telepeseket támogató Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) nevű jobboldali párttól, valamint vezető Likud politikusoktól, köztük Miri Regev kulturális minisztertől és Juli Edelsteijntől, a kneszet elnökétől. A Háárec cikke szerint a médiában megjelent közfelháborodás hatására ugyan két napos késéssel, de a Bájt Hajehudit vezető Naftali Bennet oktatási miniszter elítélte kampányukat. Ezen felbátorodva a mindig jobbra figyelő Netanjahu is felszólalt ellenük, sőt a Likud egyik politikusa, Beni Begin egyenesen fasisztának minősítette lépésüket. Ezt követően a centrista Jaír Lapid, a Jes Atíd (Van jövő) nevű párt vezetője is megbélyegezte az Im tircú akcióját.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top