Mi Pintér Béla legnagyobb félelme?

00068005

A beszélgetésen a Mentőcsónak diákcsoportja és Nyáry Pál kérdezgette Pintér Bélát színházról, tehetségről, és személyes kedvencekről.

Te miben látod a színház erejét?

Talán abban, hogy a színházban a pillanat valóban megismételhetetlen. Nem bekapcsolom, rákattintok, rákeresek, hanem ott van az ember a nézőtéren, és ha az előadás jól sikerült, akkor az egyfajta közösségi élményt is okozhat a nézőknek. Egy film is lehet megrendítő, katartikus, de a színház sajátja, hogy ott, abban a pillanatban történik meg, úgy ahogy soha előtte vagy utána nem fog.
Szerinted lehet a színháznak társadalomformáló szerepe?
Ha nem is direkt módon, de… Milyen érdekes, mostanában mindenki ezt kérdezi tőlem. Abban azért nem hiszek, hogy egy előadás láttán az emberek felugranak a nézőtérről, és úgy döntenek, hogy forradalmat csinálnak, ezt azért nehéz lenne elképzelni. Az viszont mindenképpen egy létező hatás, amire a Hamletből ismert „egérfogó-jelenet” is épül: hogy az előadást nézve valaki nagyon is találva érezheti magát. Én azt gondolom, hogy a politikusok lelke nem alkalmas erre, nem hinném, hogy felismernék a saját hibáikat egy adott karakterben. Amennyiben a társadalmat a politikusok formálják, akkor némi szkepszissel mondom, hogy a színház bír ilyesfajta hatással. Inkább abban hiszek, hogy egy előadás megrendítheti a nézőt, éppen ezért az egyéni lelkekben megtörténő változásra törekedhet a színház.
Neked vannak állandó paráid?

Persze. Attól félek leginkább, hogy nem jut eszembe semmi. Hogy az a tehetség, ami eddig éltetett, és ami a társulat színészeit is inspirálta, elmúlik. Ez egy alapvető félelem. Hogy kiégek, önismétlésbe fulladok.
Az interjú folytatását itt találjátok.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!