+ Zene

Elhunyt a Wonderful Life előadója

A brit énekes kedden 53 évesen halt meg, egy két héttel ezelőtti autóbalesete következményeként.

Elhunyt Colin Vearncombe, művésznevén Black, aki 1987-ben megjelent hatalmas slágerével, a Wonderful Life-fal lett világszerte ismert. A brit énekes kedden 53 évesen halt meg, egy két héttel ezelőtti autóbalesete következményeként.

Vearncombe Black név alatt nyolc albumot jelentetett meg, Colin Vearncombe-ként további hatot, de az 1987-es Wonderful Life című album sikerét később nem tudta megismételni. Erről a lemezről a címadó dal mellett a Sweetest Smile is sláger lett

– írta a The Guardian online kiadása.

Az énekes halálhírét családja tudatta Black Facebook-oldalán. Colin Vearncombe két héttel ezelőtt az írországi Cork repülőtere közelében szenvedett autóbalesetet, ami után kritikus állapotba került. Azóta mesterséges kómában tartották, de nem tudták megmenteni.

Liverpoolban született, első kislemeze, a Human Features 19 éves korában, 1981-ben jelent meg. A Wonderful Life kislemezként 1986-ban került piacra, de csak akkor kezdték világszerte játszani a rádiók, miután egy évvel később az A&M kiadó újra kiadta és kijött a nagylemez is. Black egy 2014-es interjúban a kiadót okolta azért, hogy a Wonderful Life-ot nem követték újabb sikerek.

Utolsó stúdióanyaga Blind Faith címmel tavaly jelent meg és jó kritikákat kapott – a borító félreérthetetlen utalás a Wonderful Life borítójára, illetve az azóta eltelt évekre. Corkban élt volt feleségével és négy fiával.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top