+ Interjú

Varga Éva: Nem változott a világ, a szerelem ugyanaz maradt

szerelem

Ezt a vígjátékot egy színésznő titkára írta, sokat tud a színházról, olasz ember volt, aki sokáig élt Brazíliában is, tehát érzelmek terén olyan, mint egy kétfenekű dob… – meséli Varga Éva, a Hajnalban, délben, este rendezője.

Hajnalban, délben, este címmel rendez kétszereplős, érzelmi mélységeket is megmutató vígjátékot Varga Éva a Pesti Magyar Színházban. A főpróbahét előtt a színművésznő-rendezőnőt Vasvári Judit kérdezte.

szerelemVígjáték a szerelemről – miért fontos ez a darab, mit mond a mai közönségnek?

Az emberi érzelmek közül a leginkább sokszínű és összetett érzés a szerelem. Ebben minden összesűrűsödik, hiszen a szeretetből, a szerelemből nyílik ki minden, ami végigkísér minket születéstől a halálig. Soha véget nem érő, állandó érzékelés, szüntelen kapcsolat. Egyszerűnek tűnő, mégis bonyolult folyamat, amiről keveset beszélünk. Rendkívül érzékenyen kell figyelni a másikat, a szeretet és a szerelem borzasztóan nagy felelősség, hiszen ilyenkor az ember leengedi a védőpajzsot, és ez kiszolgáltatottá teszi. Fontosnak tartom, hogy ebben az állapotban jól átgondoltan és vigyázva közelítsünk egymáshoz. A darab leegyszerűsítve arról szól, hogy elég egyetlen pillanat ahhoz, hogy az ember egy másikat „felfogjon”, ám ha nem vigyázunk, abból fura, olykor mókás, olykor fájdalmas dolgok sülhetnek ki. Ezt a vígjátékot egy színésznő titkára írta, sokat tud a színházról, olasz ember volt, aki sokáig élt Brazíliában is,  tehát érzelmek terén olyan, mint egy kétfenekű dob… A darabban minden megtörténik, és annak az ellenkezője is.

Már az első pillanatban, a próbák kezdetén kiemelted, hogy ez egy színészcentrikus előadás, és csak akkor fog hatni, ha a színészek apait-anyait beleadnak.

Igen, ezért is szeretem ezt a darabot. Annak boncolgatása nagyon izgalmas, hogyan lehet újra és újra megvizsgálni ezt az érzést, mi az, amire ráismer az ember, mi az, amin éppen most gondolkodik el. A színházban nincsenek trükkök, nincsenek premier plánok… csakis egyetlen dologgal tudjuk felülmúlni a mozi élményt: hogy a színpadon élő egyenesben az indulatok legteljesebb megélését mutatjuk meg. Ez a darab erre rendkívül alkalmas, ezért esett rá a választás.

A szereplőválasztásnál mi volt a koncepciód?

A darabot játszhatja két fiatal vagy két idősödő ember, de akár egy fiatalabb és egy idősebb is. Fontosnak tartottam, hogy nálunk két fiatal színésznek adjon jó lehetőséget az előadás. Kitűnő ugródeszka, sok minden kiderül a két színészről. A darab vígjáték, de én igyekszem a mélységeket is kihozni belőle. Olyan színészeket kerestem, akik fiatalok, de van már annyi szakmai tapasztalatuk, hogy a lehető legbátrabban merjék megélni a darab mélységeit, a lehető leghitelesebb alakítást tudják nyújtani. Így esett a választásom Gáspár Katára és Takács Gézára.

szerelem

Az előadás fotóit Zsigmond László készítette

Rengeteg mindent tudsz átadni színészkollégáidnak az érzelmi tapasztalataidból. De vajon ők is visszahatnak rád, ez kölcsönös folyamat?

Inspirál az együttműködés és rám is nagy hatással van, ahogy ők gondolkodnak, ahogy ők fogalmaznak. De ahogyan visszaemlékszem harmincéves önmagamra, és arra a sok szerelmes nőre, akit eljátszottam, nem változott a világ, a szerelem ugyanaz maradt…

Rendezőként hogyan dolgozol? Előjátszod a darabot, sok instrukciót adsz, vagy megvárod, hogy a színészek mit mutatnak neked és azt mérlegeled, hogy abból mit fogadj el?

Kell, hogy rendezőként és színészként is legyen egy első olvasatod a darabról, de nem szeretek előjátszani, akár rendezek, akár tanítok. Nem is nagyon szoktam, mert amit a színész az elemzés segítségével megért, azt tudja hitelesen eljátszani, csak ami belőle fakad, az lesz az övé. Ez egy rendkívül összetett munka.

Ha nem játszol elő, akkor ez azt is jelenti, hogy háttérbe kell szorítanod önmagadban a színésznőt a rendező javára?

Ez nem így van bennem összerakva. Mindig kell külső szem, rendezőként a színészvezetés kap nagy hangsúlyt.  Amúgy érdekes dolog ez a rendezés. Ha visszagondolok Kapás Dezsőre, Horvai Istvánra, Lengyel Györgyre vagy Iglódi Istvánra, sosem érzékeltem ezt a „rendezőséget”. Inkább azt, hogy együtt gondolkodó partnerekkel vagyok körülvéve. Ha azt nevezzük rendezőnek, aki valamilyen trükkel eltereli a figyelmet a nem elég színvonalas színészi munkáról, azt nem szeretem. Trükkök a bűvészmutatványba valók. Nem szeretem, ha valami attól előadás, mert mondjuk teljesen kékben, fehérre meszelt arccal, vagy vízben állva játsszuk el… A színház lelke a színész. Amit ő átél, és annak a nézőre gyakorolt hatása, az az alapvető.

szerelem

Hosszú évekig a debreceni színház vezető színésznője voltál.

Igen, miután ’87-ben kézhez kaptam a diplomámat, két helyre hívtak, Pécsre és Debrecenbe. Az utóbbiba jártam középiskolába, és másodéves voltam, amikor a Debreceni Csokonai Színház stúdiójába felvettek, így 15 évesen elkezdtem statisztálni a színház előadásaiban… Egyszóval Debrecent választottam, hazamentem.

És a debreceni közönség nyilván nagyon szerette a szép szőke színésznőjét. Mi vetett véget ennek az időszaknak?

Nagyon szerettem a debreceni éveket. Voltam az évad színésznője, és rengeteg nagyszerű szerepet eljátszhattam. Nem könnyű Debrecenben színésznek lenni, és a város közönségének megfelelni, hiszen azt a színházat a debreceni polgárok adományaiból építették anno, értően és kritikusan figyelik, mi történik a színházukban. Sajnos az anyagi lehetőségek szűkülése, a közalkalmazotti státuszok leépítése miatt kellett eljönnöm, de ez legalább alkalmat adott arra, hogy kipróbáljam, milyen magánvállalkozásban színházi előadásokat létrehozni, és színésziskolát működtetni. Egyre jobban értékelem a célratörő, szakszerű és koncentrált munkát.

A rendezés mellett a Magyar Színházban működő színiakadémia szakmai felügyelete is a te feladatod. Mit tartasz a legfontosabbnak a diákok képzésénél?

Ezt a feladat megtisztelő, hiszen én is voltam nemzeti stúdiós. Az intézmény ugyanaz, csak ma másként hívják. Az idén ötven éves Stúdiót a Nemzeti Színház alapította, Bodnár Sándor vezetésével, és a legendássá vált első osztályba járt például Bánsági Ildikó, akit hamarosan újra a színpadunkon köszönthetünk, az Utazás az éjszakában című előadásunkon. Már Iglódi István felkérésére is tanítottam az Akadémián, és most Zalán János igazgató úr felkérésére jöttem vissza. Úgy gondolom, hogy az idejáró fiatalok egytől egyig a színház szerelmesei, de nem biztos, hogy mindenki színészként folytatja az akadémia után.

Van szerepálmod, illetve olyan művészi feladat, amit mindenképp szeretnél megvalósítani?

Maga a színház vonz az összetettsége miatt. Az a fontos benne, hogy mit tudunk a segítségével „helyretolni” a világban. Régen inkább az volt a színház feladata, hogy oktasson, műveltséget adjon, kötelezően ajánlott bérletünk volt, szorosan kapcsolódott a színház az iskolarendszerhez. Most talán sokkal fontosabb feladatunk, hogy ebben a felületes, zárkózott és magányos világban felhívjuk a figyelmet a valódi és szenvedélyes érzelmekre. Most az a feladatunk, hogy a Hajnalban, délben, este előadással szeretni tanítsunk.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top