+ Színház

Közösségteremtő műhelyt indít a STEREO Akt

stereo akt

A Felülről az ibolyát vágyakat gyűjt, olyanokat, amelyeket halálunk előtt még be akarunk teljesíteni. Ezen a bakancslistán mindannyiunk álmai szerepelnek: rock-sztárrá vagy sellővé válni, repülni, vagy kipróbálni, milyen a másik nem szerepébe bújni.

Akció- és alkotóműhelyt indított a STEREO Akt, hogy a résztvevők megvitassák a körülöttünk zajló társadalmi jelenségeket és reagáljanak is rájuk, illetve teret adjanak közösségi színházi projektek létrehozásának. Az első találkozót január 27-én 20 órakor a Felülről az ibolyát című TITÁNium díjas, POSzT-ra beválogatott előadás előtt tartják a Trafóban.

A STEREO Műhelybe civilek és művészek egyaránt jelentkezhettek, belőlük alakult ki az az állandó csapat, amelynek tagjai fél éven át aktívan részt vesznek a társulat projektjeiben. Ha a résztvevőknek saját művészi, közösségi vagy egyéb, a workshop szellemiségébe illeszkedő ötlete támad, a társulat azt is felkarolja.

stereo akt

Ez a műhely olyan nyitott platform, amely lehetőséget ad az együttgondolkodásra és a közösségteremtésre. A következő találkozón feldolgozó beszélgetést tartanak a Felülről az ibolyát című előadásról: a résztvevők továbbgondolhatják a produkció által felvetett kérdéseket, azaz megbeszélhetik, mi teszi őket boldoggá; ki és mennyiben vágyik környezete megváltoztatására; esetleg mit tesz azért, hogy vágyait beteljesítse.

A Felülről az ibolyát ugyanis vágyakat gyűjt, olyanokat, amelyeket halálunk előtt még be akarunk teljesíteni. Ezen a bakancslistán mindannyiunk álmai szerepelnek: rock-sztárrá vagy sellővé válni, repülni, vagy kipróbálni, milyen a másik nem szerepébe bújni. Az előadás 2014 tavaszán a TITÁNium tehetségkutató platform pályázatát elnyerve készült el, két év alatt pedig több elismerést is bezsebelt már. Boross Martin megosztva elnyerte vele az Év Titánja fődíjat, szerepelt a 2015-ös POSzT hivatalos programjában, azóta pedig külföldön is bemutatták, először a a braunschweigi Fast Forward fesztiválon.

stereo akt

A Stereo Műhely nemcsak az együttgondolkodásra ad lehetőséget, de részvételt is kínál a társulat projektjeiben. A féléves tervek között szerepel a Kézfogó LMBT flashmob ismételt megszervezése, valamint egy GPS-alkalmazás alapú, hajléktalanság iránti érzékenyítő, figyelemfelhívó városi séta és hangjáték előkészítése.

A társulat lankadatlan energiával dolgozik, hiszen a műhelyben töltött munka mellett repertoáron tartanak több előadást, februárban pedig új produkcióval is jelentkeznek: az Etikettet február 13-14-én mutatják be a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban, áprilisban pedig visszatér a Trafóba az ősszel bemutatott We hear you – Hallgatlak című produkció.

Még több A STEREO Műhelyről

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top