+ Zene

Botrányhős metálzenekar érkezik Sopronba

Volt Fesztivál

Az Iron Maiden és Wiz Khalifa mellé újabb fellépőket jelentettek be szerdán a június 29. és július 2. között zajló soproni VOLT Fesztivál szervezői.

Az Iron Maiden és Wiz Khalifa mellé újabb fellépőket jelentettek be szerdán a soproni VOLT Fesztivál szervezői: június 29. és július 2. között koncertet ad a Slayer, Damien Rice, a Sigma, valamint a GusGus is.

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kíséri a 24. Telekom VOLT Fesztivált mind a közönség, mind a nemzetközi szakma részéről. Ez részint a rendezvény tavalyi sikerének, részint a friss európai elismerésnek köszönhető.

– idézte Fülöp Zoltánt, az egyik fesztiválalapítót a közlemény. A VOLT múlt héten a groningeni Eurosonic fesztiválon a legjobb közepes méretű európai fesztivál címet kapta meg. A világ egyik legismertebb trash metál zenekara, a 35 éves fennállását ünneplő Slayer pályafutása során kapott Grammy-díjat, kísérték botrányok dalszövegei és lemezborítói miatt, és vihart kavart a dobos ki-, majd visszalépése is. A siker azonban a három évtizeddel ezelőtti Reign in Blood című album óta töretlen. A zenekar az alapító-gitáros Jeff Hanneman 2013-as halála óta tavaly jelentkezett először új lemezzel.

Sopronban láthatja először a magyar közönség a világhírű énekes-dalszerzőt, Damien Rice-t, aki már 2002-es debütáló lemezével bizonyította, hogy a legfontosabb kortárs popdalszerzők között a helye. Érzelmes zenéje hallható volt a Közelebb (Closer) című Mike Nichols által rendezett 2004-es filmben, majd 2006-os második lemezét követően nyolc évig nem adott ki új saját albumot. A csendet két éve törte meg, a sztárproducer Rick Rubinnal rögzített My Favourite Faded Fantasy lemez méltó visszatérés volt. A VOLT színpadára június 29-én lép.

Két leeds-i elektronikus zenész, producer és dj duója a Sigma, mely az utóbbi öt évben szerzett magának nemzetközi hírnevet. Dallamos, pörgős és fülbemászó indulóival – amilyen például a két évvel ezelőtti sláger Nobody To Move és a Changing – küzdötte fel magát a drum’n’bass élvonalába. A műfajt képviselő legjelentősebb kiadóknál jelennek meg munkáik, miközben ismert pályatársaikkal dolgoznak és turnéznak együtt. Olyan előadók számaiból készítettek népszerű átiratokat, mint Kanye West, Ellie Goulding, Eric Prydz vagy a Groove Armada. Sopronba decemberben megjelent első stúdióalbumukkal érkeznek.
A GusGus igényes, egyedi dinamikájú és atmoszférájú munkái húsz éve tartják mozgásban az igényes elektronikára fogékony rajongókat. A reykjavíki zenei kollektíva karrierje a világ egy eldugott szegletéből indult, de zenéjét sikerült eljuttatnia a világ minden tájára, eddigi pályafutása során kilenc stúdióalbumot és egy koncertlemezt készített.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top