Mit üzen Hosszú Katinka?

hosszú katinka

Hajrá, Magyarország!

Írta: Ocztos István

Egy dolog miatt működik még bármi is.

Az ostor, vagy bot végén emberek állnak, tanárok, edzők, pékek, kőművesek, orvosok, nővérek, egy szóval: EMBEREK, akik akkor is dolgoznak, ha szinte semmi sem működik körülöttük. Ugyanis az ember többnyire ilyen. Élni akar, életben akar maradni. Alkalmazkodik és csinálja. Kevesen vannak azok, akik szembe mernek szállni a nagyobb erőkkel. Ugyanis, hogy is szállhatnának szembe eredményesen? Sehogy. Ha összefognának. De az ember nem ilyen. Közvetlenül nem érdeke az összefogás, s nehéz is erős, közös értékeket, érdekeket találnia, melyek mentén össze lehet fogni. Főleg, amennyiben még gondolkodik is. Az embereknek a saját érdekei az elsők. Azután jön a többi. A család, a munkahely, barátok. Néhányan.

A legtöbb ember nem vágyik világhírnévre, kivételezett hatalomra. Miért tenné? Minek az?

Enni szeretne, lakni valahol, némi jövőképpel rendelkezni, hogy ezek a vágyak hosszabb távon is teljesíthetőek maradjanak, nekik maguknak, szeretteiknek, gyerekeiknek. Azok gyerekeinek. Némi biztonságra vágynak, melynek ezek az alapfeltételei.

Van azonban néhány kivételesen tehetséges ember, nem sok, százból egy se, mint mondta helyesen egy bulin valaki, félig viccesen, mert a tehetségről volt éppen szó. Miután kijött belőle, maga is elgondolkozott ezen, megismételte: Százból egy se. Majd megismételte a társaságból is valaki.

Azért akad néhány: 1 millióból egy, mondjuk.

Ilyen kivételes tehetség Hosszú Katinka is. Ritka, mint a fehér holló. Egy egész országimázst lehetne rá és kellene is építeni. Legyünk büszkék egy magyarra, hazánkra, Magyarországra, ahol ilyesmi megtörténik. Egy tehetségekben gazdag ország képe, mely gazdaságilag is vonzó. Gyertek ide, barátsággal és szeretettel látunk.

Hosszú Katinkára különösen kiemelten kellene figyelni. Támogatni, mellé állni. Kivételezni kellene vele, mert óriási hasznot hozhatna hazánknak.

Természetesen magának is, az úszósportnak is, mindazoknak, akik részt vesznek ennek a fantasztikus tehetségnek a menedzselésében.

Egy bajai lány, aki keményen megdolgozott az elért eredményeiért. Elérte a mesterszint feletti szintet. Ami megfoghatatlan, nem megmagyarázható, leginkább intuitív. Különleges lehetőség ez, melyet észre kellett volna venni, támogatni, segíteni, megragadni.

Persze, fogalmam sincs, mi mehet az úszószövetségben, mi kell egy élsportolónak az eredményes felkészüléséhez, milyen a napirendje. Pusztán a  sajtót olvasgatom, nézem az interjúkat, megszólalásokat. Ki hogyan szólal meg, miket mond, hogyan mondja.

Nézem Hosszú Katinka facebook oldalát. Nem egy különösebben agresszív kép alakul ki bennem. Sőt.

Igazán inspiráló. Csupa pozitív üzenet, hiteles képekkel, hiteles teljesítményekkel, melyet maga az úszónő ért el és ő maga mondja, amiket mond. Mindezt elsősorban a saját tapasztalataiból veszi, teszi.

Igen, nem egyedül. Ott van mellette az edzője, s a szövetség is. Ez máshogy nem működhet.

Hosszú Katinka olyan egyszerű üzeneteket fogalmaz meg, amelyekkel a legtöbben azonosulni tudunk, mi emberek:

Tegnap este megérkeztünk Austin-ba, ahol pénteken kezdődik az Arena Pro Series verseny. Ma reggel pedig irány az edzőterem, a rutin fenntartása a legfontosabb!

Elég ha egy dologban vagy tehetséges, hogy sosem adod fel!

El tudod érni a céljaidat, csak küzdj érte!
Ti mit csináltok szombat reggel?

Nyisd ki a szemed és nézz magadba. Elégedett vagy az életeddel?

Ne engedd, hogy a félelmeid meghatározzák a jövődet!

Azt tedd, amiben hiszel! Ne engedd, hogy mások megpróbáljanak eltéríteni az utadról! Meg tudod csinálni!

Hajrá Hosszú Katinka, hajrá pékek, asztalosok, nővérek, orvosok, tanárok, diákok.

Hajrá, Magyarország!

Hajrá, EMBEREK!

Budapest, 2015. január 16.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!