+ Oktatás

A KLIK nyomozott az elégedetlen pedagógus után

klik

Nemrég megjelent egy nyílt levél, amelyben a pedagógusok változatlan helyzetére hívják fel a figyelmet. A támogatóknak azonban kellemetlenségeik is lehetnek véleményük miatt.

Nemrég megjelent egy nyílt levél, amelyben a pedagógusok változatlan helyzetére hívják fel a figyelmet. A támogatóknak azonban kellemetlenségeik is lehetnek véleményük miatt.

2013-ban, a pedagógus-életpályamodellhez kapcsolódva kaptunk alapbéremelést. De csak az ígért összeg 60%-át! A maradék 40 %-ot négy év alatt „fizetgeti ki” az állam. Persze minden emelés előtt és után nagy sajtóvisszhangot kap az esemény, mintha egy-egy újabb béremelésről lenne szó. Ugyanakkor megemelték a kötelező óraszámot, megszüntették a pótlékok túlnyomó többségét. A kormány – a szakszervezetekkel kötött megállapodást megszegve – a pedagógus-bértáblát elválasztotta a minimálbér alakulásától, így mostantól az inflációkövetés sem valósul meg.  A bérrendezés egyébként igencsak szelektív módon valósult meg: sokaknak szinte egyáltalán nem lett vastagabb a borítékja – főleg azoknak, akik több szakot tanítanak és szakvizsgával is rendelkeznek, s korábban túlóráik is voltak, sőt, jó munkájukért minőségi bérpótlékban részesültek, hiszen az ezekhez kapcsolódó többletjuttatásokat mind eltörölték. (…) A mestertanárok kiválasztásával pedig sok esetben a közvetlen környezetük sem ért egyet. Ez aztán az életpálya…

– így kezdődik a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levele, amely itt olvasható el teljes egészében. A Délmagyar tegnapi cikkéből az derül ki, hogy a támogatóknak az esetleges követelményekkel is számolniuk kell: Horváthné Oláh Mária Makón dolgozik gyógypedagógusként, és miután csatlakozott a támogatókhoz, elkezdtek érdeklődni utána a KLIK-től.

Pénteken reggeltől késő délutánig továbbképzésen voltam, ezért kikapcsoltam a telefonom. Amikor visszakapcsoltam, láttam, hogy többször keresett a közvetlen főnököm. Beszéltem vele, és kiderült, hogy őt meg a KLIK-ből hívták, mert tudni szerették volna – pénteken nem szerepelt a Délmagyarországban a nevem, a honlapot pedig nem nézték -,hogy ki támogatja a miskolciakat a makói intézményből. Ráadásul félreértették a pénteki cikk egy mondatát, amiből azt szűrték le, hogy a makói intézményből mások is aláírták, alá merték írni a csatlakozó nyilatkozatot

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top