+ Képzőművészet

Héj, nézzétek, ez a szőke lány ellopta a pirosat!

Elsworth Kelly

Ellsworth Kelly emlékére – A piros szín elrablása címmel adta közre Weiler Péter képzőművész legújabb munkáját, mi pedig arra kértük, meséljen nekünk Kellyvel való kapcsolatáról.

Ellsworth Kelly emlékére – A piros szín elrablása címmel adta közre Weiler Péter képzőművész legújabb munkáját, mi pedig arra kértük, meséljen nekünk Kellyvel való kapcsolatáról.

Bevallom őszintén, egy poszteren láttam először Ellsworth Kelly nevét, és mivel a poszter előtt évekig naponta mentem el, így belopta magát a tudatalattimba. Szeretem a letisztult színeit, formáit és a szabad bátorságot, ahogy alkotott. Azt mondta, hogy nem képeket akar alkotni, hanem azokat a természetben, a környezetünkben megtalálni, és aztán ezt a valóságot megfesteni. Elvont, minimalista szemüvegen keresztül szemlélhette a világot, geometria formákra, idomokra bontotta amit látott. 2015 december 27-én halt meg 92 évesen, és szerettem volna egy képpel megemlékezni a magam módján. Elvont és absztrakt ötlet jutott az eszembe, mi lenne, ha a képekről magunkkal tudnánk vinni a színeket. Ellopni azt, mondjuk a pirosat. Na nem úgy képzelem, hogy a képben kár keletkezik, egyszerűen csak, mint absztrakt jelenség… mintha a színeket össze lehetne gyűjteni otthon, és azokat rakosgatni, akár az emlékeket. Mit kezdünk a zsebünkben a piros színnel? Milyen büntetés jár a piros ellopásáért? Le lehet bukni? Héj, nézzétek, ez a szőke lány ellopta a pirosat!

Ellsworth Kelly a New York-i Newburghben született 1923-ban. Szolgált a második világháborúban, majd évekig Franciaországban tanult művészeteket. Első önálló kiállítását is Párizsban rendezték 1951-ben. Később aztán visszatért az Egyesült Államokba, New Yorkban telepedett le.

Kelly nagyhatású életművét több alkalommal is retrospektív kiállításon mutatták be, többek között a New York-i Guggenheim Múzeumban és a San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeumában. Köztéri alkotásai is voltak, és egy alkalommal ő szerkesztette a Die Welt című tekintélyes német lap művészeti köntösben megjelenő számát. Neve összefonódott a hard-edge painting nevű irányzattal.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top