+ Film

Már csak néhány napig lehet nevezni a Mediawavere!

mediawave

Vasárnapig lehet jelentkezni a Mediawave 2016 filmes versenyre, amelyre eddig több mint 1450 filmnevezés érkezett a világ minden tájáról.

Vasárnapig lehet jelentkezni a Mediawave 2016 filmes versenyre, amelyre eddig több mint 1450 filmnevezés érkezett a világ minden tájáról. Az idei kiemelt tematika a káosz és rend, de lehet nevezni kisebbségi és integrációs témákat feldolgozó alkotásokkal is.

Várnak még filmeket a Porlepte dobozok című szekcióba is, ahova olyan alkotások kerülhetnek be, amelyek különböző okokból  nem, vagy csak helyi szinten kerülhettek nagyobb közönség elé, vagy néhány vetítés után dobozba kerültek.

„Eltűnt világok lenyomatát, az idő múlásával művészi értéküket őrző filmeket” keresnek itt a szervezők.

– olvasható a Mediawave közleményében és honlapján.
Folytatódik továbbá a 2014-ben sikerrel elindított ÚTON Online Filmfesztivál is, amelyre ugyanazzal a nevezési lappal lehet jelentkezni, egy filmmel akár mindkét szekcióba is. Az ide nevezett filmeket előzsűri szelektálja várhatóan január végéig. A programba beválogatott munkák a szokványos fesztivál mozikon túl a fesztivál internetfelületén is láthatók lesznek március 1. és április 28. között.

Nevezni ezeken túl bármely műfajban (játékfilm, kisjáték-, kísérleti film, dokumentum, animáció, tánc, zenei film) és bármilyen terjedelemben lehet.

Bővebb információ, az online nevezési lap és a nevezési feltételek a fesztivál honlapján érhetők el.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top