Operára szoktatják 2016 első babáját

Kovács Ágnes; Ókovács Szilveszter

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az MTI-nek elmondta: ez a negyedik év, hogy az operaház zenei kiadvánnyal készül az év első újszülöttjének fogadására. Az Útravaló című válogatássorozat mindig más programmal jelenik meg, népszerű és a gyermekek alapműveltségében meghatározó szerepet játszó zeneművekből csemegéz.

Az Útravaló 2016 egy DVD, amely a tavaly bemutatott Tallér Zsófia zeneszerző Leánder és Lenszirom című operáját tartalmazza. A kiadványt valamennyi magyar újszülöttnek, még a határon túli magyar gyermekeknek is eljuttatják. A lemezből idén is 100 ezer példányt készítettek.

Ókovács Szilveszter szerint a gyermekek zenei nevelését nem lehet elég korán elkezdeni. Ugyanakkor kiemelte: céljuk nemcsak a nevelés, hanem az is, hogy ajándékba adják a magyar kultúra egy darabját, amelyet a gyermekek a szüleikkel közösen élvezhetnek majd.

Az állami fenntartású intézmények közül az országban elsőként a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban jött világra gyermek, Németh Noel. A kórház tájékoztatása szerint a kisfiú 3480 grammal és 53 centiméterrel, éjfél után 18 perccel született. Noel természetes úton jött világra, első gyermek a győri szülőknél. A 24 éves édesanya, Diána nem számított arra, hogy 2016 első perceiben hozza világra gyermekét, hiszen december 23-ra írták ki szülésre, a kórházba szerdán ment be. A kisfiú és édesanyja egyaránt jól vannak.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!