Hogyan oldja a traumát a zsidó humor? Interjú Papp Richárd antropológussal

Bezzeg a mi rabbink

Decemberben jelent meg a Libri könyvkiadónál Papp Richárd kulturális antropológus legújabb kötete, a Bezzeg a mi rabbink – Így nevet egy pesti zsinagóga. Papp Richárd közel tíz éve kutatja a zsidó humor közösségi és kulturális vonatkozásait. 2010-ben megjelent „Miért kell Kohn bácsinak négy hűtőszekrény? – Élő humor egy budapesti zsidó közösségben” című kötetében a Bethlen téri zsinagógában elhangzott vicceket, humoros történeteket gyűjtötte össze, és elemezte. Mostani, Bezzeg a mi rabbink című könyvében hasonló feladatra vállalkozott. Honnan ered a zsidó humor feszültségoldó ereje? Hogyan lehet feldolgozni a holokauszt okozta traumát a humor eszközével? Mit tehetne Magyarország a trauma okozta feszültség feloldására? Papp Richárddal a Bálint házban beszélgettünk legújabb kötetéről, ahol a Mindenki hanukája nevű rendezvényen tartott előadást. Interjú.

Hogyan kezdtél antropológusként a zsinagógában kutatni?

Már 1-2 évvel azelőtt, hogy antropológiával foglalkoztam volna, megélénkült a zsidóság iránti érdeklődésem. Ez körülbelül a 90’-es évek elején volt. A barátaim unszolása és a saját identitáskeresésem hatására mentem le a Bethlen téri zsinagógába. Közben kezdtem el antropológiára járni. Pár hónap múlva jött az ötlet, hogy mi lenne, ha összekötném a két témát, és nemcsak személyesen keresném a zsidóságot, hanem írnék is róla. Egyfajta objektív-szubjektív megismerőként szerettem volna írni, miközben személyesen is bele tudok kerülni a zsinagóga életébe. A Bethlen téri zsinagóga olyan kiváló közösség, amely az első perctől fogva elfogadta ezt. Hihetetlenül segítőkészek voltak. Azóta is benne élek a közösségben, ugyanakkor én vagyok az is, aki a közösségről ír. Ez a pozíció okozhat zavarokat az antropológiai munkában, de ebben a közösségben soha nem jelentett problémát.

A könyvben található viccek, történetek egyik fontos eleme az önkritika. Ez mintha hiányozna a nem zsidó magyarokból. Mi nem tudunk magunkon nevetni. Mennyire tanulható ez a humor, ez a fajta attitűd?

Ennyire nem választanám ketté a zsidókat és a magyarokat. A magyar zsidó kultúra ugyanúgy az egyetemes judaizmusnak a része, mint amennyire a magyar kultúráé. Sőt, a zsidó humor erősen összekapcsolódik a pesti humorral, így nem lehet azt mondani, hogy különálló humorról lenne szó. A könyvben megemlítem a kommunista periódus vicceit. Ez a humor például az elnyomást kritizálja, így nemcsak zsidóügy, hanem az egész magyar társadalom ügye. Ebben az időszakban nagyon izgalmas színt kapott a zsidóság pozicionálása: enyhült az a fajta veszélyeztetettség érzés, ami a kommunizmus előtti időben a zsidótörvények, a zsidóüldözés és a holokauszt idején jellemezte a magyar társadalmat.

Bezzeg a mi rabbinkA zsidó humor felszabadító, feszültségoldó ereje tulajdonképpen visszavezethető a nép múltban történt üldöztetésére is? Mondhatjuk, hogy ez egyfajta válaszreakció?

Igen, a diaszpóra-létnek lényeges vetülete, hogy önreflexióra késztet. A zsidó humorban fontos a tradícióhoz való viszony. Egy vallásos zsidónak rengeteg parancsolatot be kell tartania. De lássuk be, emberek vagyunk, nem tudunk minden szabályt betartani! Ez vezet az öniróniához, önreflexióhoz, és így nem okoz pszichés problémát, nyomást. Szociológiai értelemben az állandó kisebbségi létet kellene megszokni: az embernek folyamatosan adaptálódnia kell, strukturálnia kell a mindennapjait, és ez is az önreflexiót segíti. A zsidóság a történelme során sokszor ki volt szolgáltatva a többségnek. Ebből fakad az önironikus humor: a traumákat valahogy át kell vészelni, a humor a szomorúságban oldódik fel, és az önreflexióval összekapcsolódva egyfajta turbó önreflexióhoz és öniróniához vezet. A Trianon és a holokauszt közti időszak óriási trauma a zsidóságnak. Ez a trauma is megjelenik a humorban, a vicc elmesélésének a pillanataiban. Abban a rituális helyzetben is oldódik a feszültség. Ugyanakkor a narratíva konzerválja a traumát, hiszen fenntartja a feszültséget. Méghozzá azért tartja fent, mert ez a fajta feszültség és a traumák fel nem oldódása még mindig nem történt meg Magyarországon. Ha megnézzük a társadalmi párbeszédet, láthatjuk, hogy az említett traumák nincsenek kibeszélve a magyar közbeszédben, így aztán tovább adódnak.

Papp Richárd tart előadást könyvéről a Bálint házban - a szerző felvétele

Papp Richárd tart előadást könyvéről a Bálint házban – a szerző felvétele

Ezt a fajta feszültséget fel lehet oldani valaha?

Szerintem fel lehetne. Németországban, Hollandiában, Ausztriában például sikerült. Ezt Magyarország is megtehetné, de ehhez egy közös politikai és társadalmi konszenzusra lenne szükség. Be kéne emelni a témát a közoktatásba és a médiába is. Megfelelő társadalmi és politikai akarattal megoldható lenne. Itthon ebből ma sajnos csak nüanszokat látok.

Pusztán szándék kérdése?

Elsősorban a szándékra lenne szükség, aztán stratégiára. Működő stratégiákat megtámogatni és elérhetőbbé tenni mindenki számára. Ennek akár a zsidó humor is részese lehetne.

Ahogy a könyvből kiderül, a Bethlen téri zsinagóga tagjai szeretik ugratni egymást. Hol húzódik a határ a vicc és a bántó megjegyzés között? 

A zsidó humor tud nagyon éles lenni. Az önirónia, mint önkritika megfogalmazása is rendkívül éles, de ez valójában egyfajta szeretetélesség, és ezért tolerálják. A következő vicc jól példázza:

„Elmegy Kohn a pszichiáterhez:

– Doktor úr, két nagy problémám van!

– Mondja el, Kohn bácsi!

– Hát az egyik az, hogy a feleségem zsidó.

– De hát ez miért probléma? Hiszen maga is zsidó!

– Na, ez a másik.

Ez már olyan szintű önkritika, ami a zsidósággal szemben is megfogalmazódik, de nem bántó. Befelé fordul, és jót lehet rajta nevetni. Az interperszonális kapcsolatokban toleranciaküszöb igen magas. Ha emberek megbántják egymást, az nem a humor nyelvén történik. A humor oldja a közösségi feszültségeket, melyek egymás megbántásából fakadnak. A zsinagóga is emberi közösség. Néha óhatatlanul is felmerülnek személyes konfliktusok, de mivel ez kis közösség, gyorsan feloldódnak. A zsinagógai humor a megbántásból fakadó feszültségek kisimításával operál.

Papp Richárd előadása a Bálint házban - a szerző felvétele

Papp Richárd előadása a Bálint házban – a szerző felvétele

Megérti ezt a humort olyan ember is, aki nem tagja a zsinagóga közösségének?

Természetesen. Gondoljunk csap a pesti humorra! A zsidó humor sok esetben elválaszthatatlan a pesti humortól. A zsidó humort a nem zsidók is értik. A saját előadásaimból tudok kiindulni. A Harmadik Kor Egyetememen az idős, nyugdíjas emberek szabadegyetemén adtam elő. Több mint száz ember harsányan nevetett a vicceken. Az egyik legjobb közönség volt, amellyel valaha találkoztam. A közösen átélt történelmi tapasztalatoknak köszönhetően zsidók és nem zsidók ugyanúgy nevettek.

A Bezzeg a mi rabbink könyv közelebb is hozhatja egymáshoz a zsidó és a nem zsidó közösségeket?

Nagyon remélem. Mint humorral is foglalkozó antropológus, az a célom, hogy az emberek különböző csoportjai ne egymáson, hanem együtt nevessenek saját magukon. Ha a könyvvel egy kicsit is sikerül abban segítenem, hogy értően és együtt nevessünk, már megérte megírnom. Emellett személyes cél is vezérelt a kötet megírásakor. A Bethlen téri zsinagóga egykori rabbija, Deutsch Róbert szeretete és támogatása nélkül ez a könyv el sem készülhetett volna. A saját hivatásának oszlopos eleme volt az önirónia, és azon belül a humor. Kifejezetten támogatta, igényelte, hogy a zsidó közösség humorizáljon. Azt a derűt, melyben vele együtt volt részünk, szeretném megőrizni és bemutatni a Bezzeg a mi rabbink kötetben.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!