Lajkó Félix: Szeretem magam halálra dolgozni – interjú

lajkó-Felix.Szabadka.fotoSzerdaZsofi

Az idő haladtával mi az, amit jelentős változásként éltél meg a zenédben, magadban, milyen érési fázisai voltak az életművednek, voltak egyáltalán ilyenek?

Néha, visszahallgatva a dolgokat, meglepődöm, hogy ha olyasmit hallok, amire nem, vagy nem igazán emlékeztem, és esetleg jónak találom, de ez a legritkább eset. Általában nem tartom igazán jónak azokat, amiket csináltam. Úgyhogy mindig muszáj újat csinálni, mert nem tetszik.

Technikailag, vagy tartalmilag?

Sehogy. (Nevet)

Hogyan gondolkodsz az egyes zenei korszakaidról, legalábbis amit a közönséged annak definiál?

Egyáltalán nem gondolkodom életműben. A kívülállóknak nyilván vannak ilyen korszakok, amiket elválaszt egymástól, de nekem nincsenek. Például a  mostani  népzenei produkció („népi korszak”), vagy egy korábbi, bármelyik, ami x-y énekesekkel, zenekarral működik – de ez nem igazságos megállapítás, mert ez csak az, amit a kívülálló lát.  Azokat a dalokat korábban is játszottam otthon, családi körben, barátokkal, haverokkal, mindig is az életem, a mindennapjaim részét képezték.

Mennyiben változott a technikád, improvizációs megoldásaid az idő folyamán, a pályafutásod során?

Alapvetően, ha az ember nincs megelégedve magával, akkor mindennel baja van. Tehát bajom van a hegedüléssel, amit gyakorolnom kell, bajom van a citerázással, amit gyakorolnom kell, ha nem tetszenek a számok, akkor az ember megpróbál újat csinálni, vagy valahogy kicsiszolni a régit, de végül is alapvetően egészen értelmetlen az egész. Van egy szobám, ahol dolgozgatok, de nincsenek kifejezetten ilyen céljaim – hogy én most azért dolgozok, hogy ez meg az valamilyen legyen, hanem egyszerűen gyakorlok, és kész.

Hogy van az, hogy folyton ott van benned az öntökéletesítés, nem tudsz megnyugodni, nem felelsz meg magadnak, és mégis minden összejön, és mindig olyasvalami jön össze, ami jó lesz, ami sikeres lesz? Gondolom, ez nem véletlen…hogyan lehet ezt egy külső szemlélőnek összerakni – te nem felelsz meg magadnak, mégis egyre jobbat csinálsz, és képes vagy folyamatosan megújulni?

Nem kell állandóan tükörbe nézni – a zenében ez azt jelenti, hogy nem kell az embernek állandóan saját magát hallgatnia. Bár azért ez nem árt… Az ember olvas ilyen életrajzokat – vannak, akik így tökéletesítették, meg amúgy tökéletesítették magukat – szerintem az ember sosem lesz tökéletes, ez nem azt jelenti, hogy nem érdemes rajta dolgozni, sőt, én szeretem magam halálra dolgozni. Ennek nem biztos, hogy van értelme, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogom csinálni. Igazából nem tudom, hogy működik.

Vannak olyan zenésztársak, énekesek, akikkel még nem játszottál, de szeretnél?

Nagyon sok ilyen van. Meg nagyon sok olyan van, akivel szerettem volna játszani, de meghalt.

Például?

Bármelyik régi nagy hegedűssel, vagy még régebbivel, mondjuk J.S. Bachhal. Dehát nem lehet…vagy hát, lehet játszani az ő nótáit, de az nem ugyanaz.

Van olyan műfaj, stílus, amiben még kipróbálnád magad?

Ezek maguktól jönnek, nem én szoktam kitalálni, de most például … sétáltam a könyvesboltban, és a meséken, rajzfilmeken gondolkodtam. Szeretem a rajzfilmeket. Lehet, hogy csinálnék rajzfilmes zenét. Most lesz különben egy zenére készült animáció, és lehet, hogy majd egyszer fordítva kipróbálnám. Majd kiderül.

Ki az, akivel legszívesebben alkotsz duót, zenekart, közös produkciót? Akivel leginkább egy szinten voltál, akivel megvalósíthattál mindent, amit szerettél volna?

Semmi sem tökéletes. De ha így indul ki az ember, akkor viszont semmi nem lehet rossz. Amikor az ember kilép a színpadra, és ott van mellette egy másik ember, aki csinálja mellette a zenét (most zongorát mutattam, mert hogy ma az lesz) , nem kell nála jobb. Nyilván az a legjobb, ha az ember nem is gondolkozik ezen és úgy áll hozzá, hogy ez nem verseny, nincsenek jobb vagy rosszabb duók, szerintem.

Mennyire tartod magad olyannak, amilyen kép él benned a közönségedben – virtuóz, zabolázhatatlan, őstehetség, az improvizáció mestere, polihisztor, minden arannyá válik, amihez hozzányúlsz – hogy gondolkodsz erről? Erre valaha is rádolgoztál, vagy mindig kizárólag a zenével törődtél?

Nem tudom, de ilyenek biztosan nem jutnak eszembe. Azt tudom, látom, hogy szoktak mondani, írni ilyesmiket, de nekem mindegy. Ha belenézek a tükörbe, nem látom magamat se virtuóznak, se polihisztornak. De az nem biztos, hogy rossz, ha az emberek ilyeneket gondolnak, meg az se rossz, hogyha ez nem igaz. Valamilyen képet ki kell, hogy alakítsanak. Az, amit igazából nem szeretek, az a bizonyos sztárság, de az is egy muszáj-dolog, másképp nem lesznek emberek a koncerten. Valamilyen legenda, kép kell, hogy kialakuljon az emberek fejében, és az nem is biztosan baj, ha ez nem teljesen igaz. Vagy mindenkinek megvan a saját igazsága.

Te rétegzenész volnál, és abban a rétegben egy nagyon magas szinten lévő sztár, vagy inkább populáris, amit te művelsz – tehát széles kört, sok-sok embert szólít meg? Kik, mennyien érthetik, amit te csinálsz?

Nem igazán szoktam arra törekedni, hogy közérthető legyen, amit csinálok. Viszont! Régen, amikor az első nótákat csináltam, akkor igenis törekedtem arra, hogy az, amiket én elképzelek, érthető is legyen. Nem is gondoltam sztárságra akkor, csak jót szerettem volna tenni, magyarul mondva. Ehhez képest akkor ezt senki nem értette. Nemhogy rétegzene nem volt, hanem tényleg alig hallgatta valaki. Most, amikor meg valamikor már én sem értem, hogy mit játszom, akkor meg elvileg közérthető. Szóval ezt én nem tudom követni. (Nevet)

Mit élvezel jobban, a szólóban játszást, vagy a zenésztársakkal való közreműködést?

A szóló nem kérdés, az mindig marad. A duó, vagy akármilyen, mással való együtt-játék is marad, mert nem lehet, hogy az ember állandóan egyedül legyen a színpadon, önzőség is, meg hülyeség is. Szerintem jó balanszban érdemes tartani a kettőt.

Hogy állsz most a zeneszerzéssel?

A válaszért lapozz!



1 hozzászólás

Írd le a véleményed!
  1. Sárosi Attila

    Virtuóznak tűnik, de kíváncsi lennék hogy el tud e játszani egy Paganini művet, vagy pl. a Beethoven hegedűversenyt. 🙂


Új hozzászólás