Heti Ady: A mennyeknek országa

Ady_kalapban

Ady Endre (Érmindszent, 1877. november 22.–Budapest, Terézváros, 1919.január 27.) nem csak szépíróként alkotott maradandót. A magyar sajtó történetébe is örökre beírta a nevét. Páratlan éleslátása több mint egy évszázad távlatából még lenyűgözőbb, mint a maga korában lehetett. Amellett, hogy publicistaként naprakészen, tényszerűen dokumentálta az eseményeket, a legapróbb részletektől kezdve az általánosan levonható tanulságokig mindent észrevett. Száz évre előre.

Nincs olyan mai társadalmi, közéleti jelenség, amelyről ne találnánk leírást, elemzést Ady tollából. 

A MENNYEKNEK ORSZÁGA

Ez a szerencsétlen ország a mennyeknek országa lesz immár nemsokára: a gonoszul fölbujtogatott butaságé egészen. Boldogok lehetnek, kik ezt így akarták.

Mi magunk is azt tartjuk, hogy valamelyik falu szélén, bozótban, csalitban megtalálják egy keresztény leány holttestét.

Akkor aztán szétfutnak az itt-ott már kigyúlt lángok, s borotvált és borotválatlan arcok megelégült mosolygásban nyúlhatnak szét, míg a megvadult hordák összegabalyodva bömbölik: ‘halál a zsidókra!

Eleget mondogattuk, tudja minden intelligens agyú ember, kiknek állott érdekükben felkölteni a szennyes áradatot.

Néhány esztendő óta érezzük a butaság közeledését, halljuk a földalatti dübörgést, figyeljük az aknamunkát. Mi néhányan húzzuk a vészharangot, lármázunk, prédikálunk, intünk hasztalan.

Ma már a legkegyelmesebb államhatalom védnöksége mellett folyik a mulatság. Vadul, őrültül, gonoszul.

Most, mikor az ország minden részéből érkeznek a veszedelmes hírek, még egyszer szólnunk kell. Lássuk a maguk ijesztő voltukban, világosan a dolgokat.

A feudális, klerikális reakció reánk nehezedett egészen.

Ez az ország tán sohasem volt olyan koldus, mint most, s néhány évtizedes modern élete annyi tennivalót még nem mért reá, mint amennyi tennivalója most van.

Szabadulás csak úgy történhetnék, ha szétrombolnánk minden megmaradt kínai falat. A kínai falak mögött azonban nagyra növekedni engedett hatalom tanyázik. És e hatalom is megérezte a veszedelmet. Mikor látta, hogy a harc kikerülhetetlen, a falak lovagjai kezdtek a harcba. Régi fogás. Így csinálták a körülzárt középkori rablólovagok is. A mostaninak pláne formája sem új. Magyarul így hangzik a recipéje:

Ha baj van, itt vannak a zsidók. Az éhséget, a nyomort s mi minden bűnünket uszítsuk csillapítás okából a zsidókra.

Ez a mai veszedelem. Így született meg újra.

Így jósol szörnyű tragédiákat.

Azért siettünk csak röviden feltárni,

mert félünk, hogy nem tudjuk az ügyészség ceruzáját elkerülni, ha ezekről a gazságokról kell írnunk.

Sokat elértek már.

Benne úszunk nyakig a szennyes árban.

Már nemcsak a bőr épségének hasznos dolog ebben az országban butának lenni, de előkelő divat is. Akinek van félteni valója, vagy aki a közeledő zavarosban akar halászni – egyaránt szaporázza lépteit a reakciós tábor felé. Kormányférfiak, képviselők, előkelő közéleti alakok ma mind vallomásokat tesznek szükséges pálfordulásaikról.

Közelednek a választások. − A föld népe háborog. A zavaros idők minden salakja kiárad a porondra. Csak szilárdságot nem látunk, mely a posványban ellent tud állani.

Egy, a mai kormányhoz közel álló lap meg merte írni, hogy liberális párttöredék is alig van a parlamentben, hogy lenni lesz-e, arról nem is szólt.

A kormánypárt egy része, a Kossuth-párt s a szociáldemokrata párt volna szabadelvű.

Mennyit ígér ez? A kormánypárti liberális elemeinek jó részét kiszorítják. A szociál­demokratáknak tán egy emberük se kerül a parlamentbe, s ki merjük írni, hogy a Kossuth-pártban Eötvösön és néhány hívén kívül liberális ember nincs. A párt nagyobb tömege csak színt nem mer vallani. Mi itt Biharban ismerünk három olyan Kossuth-párti képviselőt, kik mandátumaik érdekében esetleg ki is mondanák nyíltan, mik voltak eddig titokban: reakció szolgái, antiszemiták.

Ha megnehezednek az idők, mit lehet ilyen parlamenttől várni?

Akik szembe merünk állani a veszedelemmel, kevesen vagyunk. Még a zsidóságtól is, melyet a fekete sereg első martaléknak szánt − hiába vártuk s várjuk a védekezést.

Bizony, mennyeknek országa, butaságnak országa lesz ez az ország.

A tizenkettedik órában, ez újabb vészharangrázásnál sem ajánlhatunk mást, mint tettük s tesszük naponként.

Keljenek föl a felvilágosodottság, értelmesség s liberalizmus minden hívei. Rá kell szorítnunk a hatalmon hazudozókat a színt vallásra. Védekeznünk kell olyan elkeseredett erőfeszítéssel, mint harcolnak ellenünk a buta reakció hitványjai.

Ki kell kutatni a nép felbujtóit, s elszörnyítő példát adni a hitvány bujtogató hadnak. Mint mi megkérdezzük − mert megkérdezzük − Tisza Kálmánt, mindenütt tisztába kell jönni az ép gondolkozásúaknak, hogy

vajon az, kire ők nagy hatalmat ruháznak, fog-e harcolni és nem plátóian lelkesedni − a világosság mellett s az egész országot behálózó gonosz összeesküvés ellen.

Nehogy a mi becsületünkön maradjon egy apró folt is a bekövetkezhető katasztrófa nagy vádjából. Ha harc közben győznek le bennünket, legyen. De a harcot meg kell harcolnunk. Tegyék ezt a szerencsétlen országot gonosz őrjöngésükben temetővé.

Nem frázis, igaz hitünk, igazságunk, hogy csak kíméletlen harccal lehet egy kevés reményünk a megváltásra.

Ne várjuk meg, míg megtalálják a keresztény lány holttestét,

míg a butaság fölgyújtja egészen ezt az országot, míg eltemetik ezt az országot a középkor visszamaradt istentelen rablólovagjai s csuhásai.

Nagyváradi Napló 1901. augusztus 27.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!