Archív

Az ELTE élen jár a fogyatékkal élők segítésében

ELTE

Elsősorban gyógypedagógiai és informatikai segítséget biztosít az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) új Fogyatékosügyi Központja a tanulási zavarral küzdő, látássérült, mozgáskorlátozott, hallássérült, illetve az autizmussal vagy beszédsérüléssel élő hallgatók számára.

Elsősorban gyógypedagógiai és informatikai segítséget biztosít az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) új Fogyatékosügyi Központja a tanulási zavarral küzdő, látássérült, mozgáskorlátozott, hallássérült, illetve az autizmussal vagy beszédsérüléssel élő hallgatók számára.

Az ország első ilyen jellegű központjában a tanuláshoz és önálló élethez szükséges fejlesztő támogatást, ezáltal egyenlő esélyt biztosítanak a speciális igényű hallgatóknak tanulmányaik alatt. A Fogyatékosügyi Központ munkatársai gyógypedagógiai és informatikai oktatást és tréningeket nyújtanak a hallgatóknak. Tanítják a Neptun tanulmányi rendszer és képernyőolvasó programok használatát, szociális-kommunikációs készségfejlesztést végeznek, szervezési stratégiákat dolgoznak ki, domború ábrákat és hangostérképet készítenek, segédkeznek a könyvtárhasználatban, tanulási technikákat segítenek elsajátítani, továbbá speciális szoftvereket telepítenek.

A központ tevékenysége kiegészíti a karonként működő fogyatékosügyi koordinátorok munkáját, a karokon ugyanis elsősorban a mentességek megadását, az akadálymentes oktatás megszervezését, a vizsgákra a többletidő biztosítását intézik. A központ elsődleges célcsoportja a tanulási zavarral küzdő, a látássérült, a mozgáskorlátozott, a hallássérült, illetve az autizmussal vagy beszédsérüléssel élő hallgatók.

A szervezet szoros kapcsolatot tart fenn a hallgatói önkormányzattal, a karok oktatóival, az egyetemi és kari könyvtárakkal, az esélyegyenlőségi bizottsággal, az Életvezetési Tanácsadóval, a kancellária beruházási és üzemeltetési igazgatóságával, a karrierközponttal, a kollégiumokkal és a sportközponttal – emelték ki. Az intézményben jelenleg 304 speciális igényű hallgató tanul. Scheuer Gyula kancellár támogatásával az ELTE Hallgatói Szolgáltató és Sportközpont részeként létrehozott Fogyatékosügyi Központot az egyetem saját forrásból finanszírozta.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top