Ki ne emlékezne Bacsó Péter A tanú című 1969-ben rendezett filmszatírájára?! Elkészülte után – bár a Rákosi-rendszerről szól, mégis túl korainak tűnt – azonnal betiltották, és tíz évig dobozban pihentették. Pelikán József hithű kommunista, aki végigharcolta elvbarátaival a vészterhes éveket. Most, győzelmük után, a személyi kultusz idején, gátőrként is elkötelezett munkát végez. Lecsap egy orvhorgászra, akiről kiderül: régi barátja és harcostársa, Dániel Zoltán – jelenleg miniszter. Épp ez a kedves barát buktatja le akaratán kívül, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásba helyezik. Ő lesz a vidámpark, az uszoda, majd később egy narancstermelő gazdaság igazgatója. Természetesen mindez nem ajándék. Virág elvtárs minden alkalommal hangsúlyozza, hogy ,,egyszer majd kérünk magától valamit”. még kérnek Pelikántól valamit. És ez az egyszer el is érkezik, amikor Dániel Zoltánt koholt vádakkal letartóztatják.
Virág elvtárs és Pelikán elvtárs feltámadt. EJ jóvoltából.
VIRÁG, PELIKÁN ÉS A KVÓTA
– Jöjjön közelebb, Pelikán! Nézzen a szemembe!
– Nézek, Virág elvtárs.
– Mondták már magának, hogy milyen szép szeme van?
– Hát, rám már sok mindent mondtak, Virág elvtárs, ilyesmire speciel nem emlékszem…
– Pedig Pelikán, maga igazán egy Istentől kapott szép szemű, magyar keresztény. Nekem elhiheti!
– Elhiszem, Virág elvtárs.
– Kiszúrta már ezzel a két szép szemével, hogy hol lehet aláírni a beléptetési kvóta ellen azt a papírt, amihez nevünket és határozott eljárásunkat kell adnunk?
– Hogy mit csináltam, és mivel?!
– Nem érti?
– Kicsit összezavarodtam, Virág elvtárs. Most kiszúrok, vagy aláírok?
– Aláír!
– És mit?
– Pártunk és Kormányunk kiáltványát a beléptetési kvóta rendszere ellen.
– Én a rendszer ellen semmit sem írok alá, Virág elvtárs…
– Na, kezdjük elölről! Pártunk és Kormányunk tiltakozik a beléptetési kvóta ellen. Érti?
– Majdnem. Mi az a beléptetési kotta?
– Kvóta! Keretszám. Ránk akarnak erőszakolni egy csomó idegent. Így már érti?
– Értem. Illetve nem értem! Kik akarnak ránk erőszakolni, és kiket?
– Az Unió akar hozni egy törvényt arról, hogy be kell fogadnunk egy rakás idegent az országba.
– És ez baj?
– Nem baj, csak mi azt mondjuk, hogy baj. De ezt maga azzal a csökött agyával úgyse érti.
– Értem, nem értem. Világos! És mi a teendőm, Virág elvtár?
– Alá kell írnia a tiltakozó ívet!
– Mint régen? Mikor olyanokat írtunk alá, hogy „El a kezekkel Vietnamtól!”, meg „Szabadságot Angela Davisnek!”?
– Pontosan.
– Virág elvtárs! Én úgy örülök! Visszatérnek a régi szép idők?!
– Némi módosítással Pelikán!
– Mi változik, Virág elvtárs?
– Hát például az, hogy nem maga megy a családjával a Balatonra, hanem én a Bahamákra. De a lényeg nem ez, Pelikán! A lényeg, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik!
– Ezt tudom, Virág elvtárs, ezt már megtanultam!
– Az ellenség lesben áll a kapuknál, és ráront szép hazánkra. Ezért kell aláírni a tiltakozó íveket.
– Azok megállítják a ránk törő ellenséget?
– Nem. De segítenek nagy Vezérünknek abban, hogy ő megvédhesse hazánkat.
– Akkor aláírok mindent, Virág elvtárs!
– Rendben van, Pelikán, de ez még nem elég! Ne feledje, egyszer majd kérünk magától valamit…
–EJ–
