+ Tudósítás

Röhrig Géza: A fényben az a csodálatos, hogy akkor is tiszta marad, ha piszokra esik – videó

Idén 18. alkalommal, 2015. december 6-a és 13-a között gyújt hanukai gyertyát a budapesti Nyugati téren az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). Hanuka ünnepén a szabadságharcos makkabeusokra emlékeznek, akik i.e. 165-ben győzelmet arattak a szír–görög megszállók felett.

Idén 18. alkalommal, 2015. december 6-a és 13-a között gyújt hanukai gyertyát a budapesti Nyugati téren az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). Hanuka ünnepén a szabadságharcos makkabeusokra emlékeznek, akik i.e. 165-ben győzelmet arattak a szír–görög megszállók felett – olvasható a zsido.com-on. Röhrig

hanuka1 röhrig

A nyolcnapos Hanuka első estéjét (december 6., vasárnap) Köves Slomó vezető rabbi ünnepi köszöntővel nyitotta meg: „Nem elég harcolni a szabadságért, a lángot meg is kell gyújtani. Érteket kell teremtenünk. Így reménykedhetünk abban, hogy a gyerekeink, unokáink már többet fognak tudni a hagyományainkról.”

Az este díszvendégei Dr. Latorcai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár és Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes voltak. Latorcai Csaba köszöntő beszédében méltatta az EMIH tevékenységét és kiemelte, hogy a kormány a jövőben is mindent megtesz majd a magyarorszagi zsidó közösség támogatása és védelme érdekében. Mint hangsúlyozta: „Nyitott szív és a befogadás szándéka szükséges ahhoz, hogy megértsük egymást.”

hanuka2

Szeneczey Balázs Tarlós István nevében is köszöntötte a megjelenteket a megújult Nyugati téren. Kiemelte, hogy Budapest továbbra is az a nyitott varos, ahol „bátran és büszkén üzenhetjük meg a világnak, hogy tiszteljük egymást és ezen a helyen mindenki szabadon élheti meg hitét és identitását.”

A gyertyák ünnepélyes meggyújtása utáni ünnepségen a Sabbathsong Klezmer Band zenélt.

hanuka3

https://youtu.be/fgQWuVIpkvs

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top