+ Fotó

Elhunyt Nádor Ilona

Nádor Ilona

Nádor Ilona 1924-ben született Budapesten. A Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja és Aranytollas újságíró volt, a Nők Lapjánál 40 éven át dolgozott, onnan ment nyugdíjba 1989-ben.

Életének 92. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Nádor Ilona fotóművész – tudatta a család az MTI-vel kedden.

Nádor Ilona 1924-ben született Budapesten. A Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja és Aranytollas újságíró volt, a Nők Lapjánál 40 éven át dolgozott, onnan ment nyugdíjba 1989-ben. Számos kiállítása mellett önálló kötete is megjelent Az nekem tetszett címmel, amely válogatott műveit tartalmazta.
 A fotóművésztől december 10-én délben, a Kozma utcai temetőben vesznek végső búcsút.

Én minden alkalommal végig ottmaradtam az interjú vagy a riport közben. Az első félórában nem is nagyon vettem elő a gépet. Aztán már megszokták a jelenlétemet, és szinte észre sem vettek. Akkor lehetett elkezdeni komolyabban dolgozni. Azt a pillanatot kerestem, amikor az illető a legjellemzőbbnek mutatta magát. (…)

– mesélte a Fotóművészet című lapnak adott interjújában.

(…) rengeteg írót, költőt, szobrászt, színészt le tudtam fotózni. Élveztem a sokféleséget, és mindig mindenkivel szót tudtam érteni. Ez külön képesség. Még most is akárhová megyek, szót találok a különféle emberekkel. Gyakran, amikor az újságíró másutt volt, én az udvarban a parasztnéniktől többet megtudtam, mint ő. Utólag, amikor elmondtam nekik, csak csodálkoztak. (…) Rengeteg kéményre fölmásztam, kísérgettem a kéményseprőket. Legutoljára, lehettem talán hatvanéves, a Kerepesi temetőnél egy konténerpályaudvaron dolgoztunk, ahol állt egy magas kémény. Fel lehetett menni tűzoltólétrán, fel is mentem, és nagyon érdekes képet csináltam föntről. Nem lehetett kihagyni. Csak azt bánom máig, hogy nem jelent meg a kép.

– olvasható a cikkben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top