+ Média

Egy pedagógus vallomása: Eltenni láb alól nem fognak

Tóth László Budapest Beacon

Ha én egy középkorú, két-három gyerekes családapa lennék és a párom is pedagógus lenne, akkor lehet, hogy meghúzom magam, amennyire lehet. De pár évvel a nyugdíj előtt? – teszi fel a kérdést Tóth László pedagógus.

Rettentően nyomasztott és fölháborított, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után megint valami olyasmivel kell szembesülnöm, amit legfeljebb az azt megelőző időszakban tudtam elképzelni. A Nemzeti Pedagógus Kar, ha nem is kilencvenkilenc százalékkal, de elfogadta az etikai kódexet. A gerincesebbek nem mentek el. A még gerincesebbek elmentek és ellene szavaztak, (…) – nyilatkozta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gyertyánffy István Gyakorló Iskolájának matematika-kémia szakos tanára, Tóth László a Budapest Beaconnek.

Az interjúban szó van többek között – az etikai kódex elfogadásán kívül – a PÖCS-ről (Pedagógus Önértékelési Csoport), a Nemzeti Pedagóguskar hibáiról, a pedagógussztrájk lehetőségéről, és arról hogy miért nincs komoly érdekvédelmi rendszere a pedagógusoknak.

A Nemzeti Pedagóguskarról:

Felülről létrehozott és irányított. Fő célja, hogy egy nagyon széles, időnként renitens módon viselkedő értelmiségi réteget megregulázzon. Mivel ezt kimondani nem lehet, ezért úgy szervezték, akár az előző átkosban, Rákosi és Kádár idejében: mintha alulról kezdeményezték volna. Ez számomra azt is jelenti, hogy elvből szembehelyezkedem. A tanár nem azért viselkedik úgy, ahogy egy tanárnak kell, mert ők ott fönt megmondják. Ha munkámmal, viselkedésemmel mégis megfelelek a kódexben leírtaknak, akkor az kizárólag a belső meggyőződésemből, hivatástudatomból, világképemből, és nem a hatalom által fölállított gittegylet akaratából adódik.

Arról, hogy mit kockáztat egy pedagógus?

Ha én egy középkorú, két-három gyerekes családapa lennék és a párom is pedagógus lenne, akkor lehet, hogy meghúzom magam, amennyire lehet. De pár évvel a nyugdíj előtt? Eltenni láb alól nem fognak, kirúgni az iskolából nem tudnak, mert nem adok rá okot. Mindenki tudja, hogy az óráimon minden időt és lehetőséget kihasználva tanítok. Hogy nagy nyilvánosság előtt csúnyát mondok Orbán Viktorról, vagy pikírt megjegyzésekkel látom el Balog emberminiszter közösségi oldalát, még nem lehet ok a felmondásra!

A teljes cikk ide kattintva elérhető.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top