+ művészet & politika

Kifejtette véleményét a magyar kamionos, aki a menekültekre húzta a kormányt

Á. Levente Jeddi

Lassan kétmilliós nézettségnél jár Á. Levente Jeddi videója, aki a felvételen a menekülteket szidja, illetve egyszer feléjük is irányítja járművét. Most kifejtette véleményét a jelenlegi helyzetről.

Gyorsan bejárta nemcsak a magyar, de a külföldi világhálót is az Á. Levente Jeddi nevű felhasználó videója. A kamionosként dolgozó férfi rögzítette útját, azt is, ahogyan Calais-nál a francia autópályán araszol, mellette pedig menekültek sétálnak az úttesten. A sofőr a videóban kifejti véleményét a migránsokról, egyszer pedig ráhúzza a kormányt az autópálya szélén sétáló menekültekre, akik közül többen is megdobálják járművét.

A videót több mint másfél millióan látták már, a férfi pedig egy friss bejegyzésben kifejti véleményét az őt körülvelő felhajtás kapcsán is.

Elképedve szemlélem azt az összefogást és együttérzést amit a személyem iránt tápláltok. Igazán megható ez számomra, bár biztos vagyok abban, hogy az én személyemet támadó egyének meg vannak győződve arról amit állítanak. Az eredetileg barátaim számára készült video felvételeken általam megütött hangnem nem tükrözi igazi egyéniségemet, ezt mindenki tudja aki ismer engem. Ahogy és amit ott mondok az a cinikus, trágár megnyilvánulás a média területi tapasztalatlanságom és az erre való felkészületlenségem, valamint a felfokozott idegállapotom még némi félelemmel elkeveredve és ezt hozta ki belőlem. Viszont amint említettem nem is a nyilvánosság részére készült, hanem a legbennsőbb barátaimnak akik minden rezdülésemet ismerik és direkt nem válogattam a szavaimat mert gondoltam hazaérve mekkora poén lessz újra nézni és hallgatni a baromságaimat a haverokkal. Szóval bizony picit rá is játszottam az elhangzottakban. Aztán elküldözgettétek a linkeket egymásnak. Majd egyre többen és a nézettség olyan méreteket kezdett ölteni, hogy örömömben még biztattalak is benneteket osszátok meg minél többször és én magam is elküldtem az adatlistázónak. Az elhangzottakat persze le is lehetett volna keverni meg stúdióban biztosan bármit meg lehetett volna tenni a fileokkal. Azonban nekem időm ilyesmire nincsen és hitelességéből bizonyára irdatlan sokat veszítettek volna a felvételek. Szóval nehogy azt gondoljátok, hogy utólagosan megbántam a létezésükért a felelőségemet. Sokan mondják nem így kellett volna… Akkor talán nem is így sült volna el az egész.. Már másnap megkerestek külföldi média szakemberek és kérték adjam el a szerzői jogokat. Azokkal én ugyan mit kezdhetnék? Eladtam. Azok a média csatornák akik a hozzájárulásom és a megkérdezésem nélkül nyilvánosan vetìtették engem ismeretlenül is pocskondiázva, önmagukat közlekedés és menekült szakértőnek képzelve, nem létező dolgok kitalálásával erölködve is csak a videókat még nagyobb népszerüségre emelték.

A teljes bejegyzés itt megtekinthető.

 

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top