Ki ne emlékezne Bacsó Péter A tanú című, 1969-ben rendezett filmszatírájára?! Elkészülte után – bár a Rákosi-rendszerről szól, mégis túl korainak tűnt – azonnal betiltották, és tíz évig dobozban tartották.
Pelikán József hithű kommunista, aki végigharcolta elvbarátaival a vészterhes éveket. Győzelmük után, a személyi kultusz idején, gátőrként is elkötelezett munkát végez. Lecsap egy orvhorgászra, akiről kiderül: régi barátja és harcostársa, Dániel Zoltán – jelenleg miniszter. Épp ez a kedves barát buktatja le akaratán kívül, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásba helyezik. Ő lesz a vidámpark, az uszoda, majd később egy narancstermelő gazdaság igazgatója. Természetesen mindez nem ajándék. Virág elvtárs minden alkalommal hangsúlyozza: ,,egyszer majd kérünk magától valamit”. És ez az ,,egyszer” el is érkezik, amikor Dániel Zoltánt koholt vádakkal letartóztatják.
Virág elvtárs és Pelikán elvtárs feltámadt. EJ jóvoltából.
VIRÁG ÉS PELIKÁN
– Jó, hogy jön, Pelikán! Kérdezni szeretnék magától valamit.
– Tessék kérdezni, Virág elvtárs, bár ezt fordítva szoktuk csinálni…
– Mondja, Pelikán, volt már maga szállodaigazgató?
– Tessék várni, gondolkodom… Nem, az még nem voltam.
– No, hát épp itt az ideje. Maga lesz az új szállodánk igazgatója.
– Virág elvtárs, ebből botrány lesz…
– Ne aggódjon Pelikán, már most is az van.
– De hiszen még ki sem neveztek!
– Jaj, hát nem maga miatt van botrány, Pelikán! A szálloda miatt!
– Túl drága?
– Nem. Azt mondják, fölösleges.
– És nem az?
– De! De ha mi egyszer azt mondjuk, hogy kell, akkor kell. Érti?
– Értem. Illetve nem értem! Miért kell, ha nem kell?
– Erről most nem nyitok vitát, elvtársam. Maga lesz az igazgató. Világos?
– Virág elvtárs, még azt se tudom, melyik szállodáról van szó…
– Hát arról, amit az MMA fog építeni a vendégei meg a kutatói számára.
– Mi az az MMA, Virág elvtárs?
– Maga szerint mi az?
– Magyar Múmiák Asztaltársasága?
– Nem talált! Mindegy. Maga ezzel ne foglalkozzon, nem tulajdonos lesz, csak igazgató!
– Azt már meg se kérdezem, hogy nem baj-e, hogy ilyet még soha életemben nem csináltam…
– Persze, hogy nem baj. Majd beletanul menet közben.
– Á, Virág elvtárs, annyi időm nem lesz! Engem két-három nap után le szoktak tartóztatni…
– Most majd nem fogják, erről kezeskedem. Hacsak nem követ el valami orbitális baromságot.
– De elkövetek, Virág elvtárs! Hát ebből van mindig a baj. Én azt hiszem, hogy jól csinálom, aztán a végére mindég kiderül, hogy éppen az a rossz, ami jó. Vagyis hogy amit én jónak hittem. Tetszik még emlékezni ugye, mikor azt mondta nekem, hogy az a gyanús, aki nem gyanús.
– Na és? Mi történt?
– Hát kicsit leégett a házunk…
– És most attól fél, hogy a szállodát is leégeti?
– Eltalálta, Virág elvtárs, ettől félek!
– Csak semmi pánik, Pelikán! Azt a szállodát maga nem fogja leégetni.
– Miért olyan biztos ebben, Virág elvtárs?
– Mert még hozzá se láttak az építéséhez.
– És ha felépül egyszer?
– Akkor majd kérünk magától valamit, Pelikán…
-EJ-
