+ Irodalom

Mondja, Pelikán, volt már maga szállodaigazgató?

Bacsó Péter A tanú című filmszatírájában Pelikán, a gátőr, lecsap egy orvhorgászra, akiről kiderül: régi barátja és harcostársa – jelenleg miniszter. Ez a kedves barát aztán akaratán kívül lebuktatja, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásba helyezik. Ő lesz a vidámpark, az uszoda, majd később egy narancstermelő gazdaság igazgatója. Természetesen mindez nem ajándék. Virág elvtárs minden alkalommal hangsúlyozza, hogy egyszer még kérnek Pelikántól valamit. És ez el is érkezik, amikor Dániel Zoltánt koholt vádakkal letartóztatják. Pelikán és Virág elvtárs most feltámadt.

Ki ne emlékezne Bacsó Péter A tanú című, 1969-ben rendezett filmszatírájára?! Elkészülte után – bár a Rákosi-rendszerről szól, mégis túl korainak tűnt – azonnal betiltották, és tíz évig dobozban tartották.

Pelikán József hithű kommunista, aki végigharcolta elvbarátaival a vészterhes éveket. Győzelmük után, a személyi kultusz idején, gátőrként is elkötelezett munkát végez. Lecsap egy orvhorgászra, akiről kiderül: régi barátja és harcostársa, Dániel Zoltán – jelenleg miniszter. Épp ez a kedves barát buktatja le akaratán kívül, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásba helyezik. Ő lesz a vidámpark, az uszoda, majd később egy narancstermelő gazdaság igazgatója. Természetesen mindez nem ajándék. Virág elvtárs minden alkalommal hangsúlyozza: ,,egyszer majd kérünk magától valamit”. És ez az ,,egyszer” el is érkezik, amikor Dániel Zoltánt koholt vádakkal letartóztatják.

Virág elvtárs és Pelikán elvtárs feltámadt. EJ jóvoltából.

VIRÁG ÉS PELIKÁN

 – Jó, hogy jön, Pelikán! Kérdezni szeretnék magától valamit.

– Tessék kérdezni, Virág elvtárs, bár ezt fordítva szoktuk csinálni…

– Mondja, Pelikán, volt már maga szállodaigazgató?

– Tessék várni, gondolkodom… Nem, az még nem voltam.

– No, hát épp itt az ideje. Maga lesz az új szállodánk igazgatója.

– Virág elvtárs, ebből botrány lesz…

– Ne aggódjon Pelikán, már most is az van.

– De hiszen még ki sem neveztek!

– Jaj, hát nem maga miatt van botrány, Pelikán! A szálloda miatt!

– Túl drága?

– Nem. Azt mondják, fölösleges.

– És nem az?

– De! De ha mi egyszer azt mondjuk, hogy kell, akkor kell. Érti?

– Értem. Illetve nem értem! Miért kell, ha nem kell?

– Erről most nem nyitok vitát, elvtársam. Maga lesz az igazgató. Világos?

– Virág elvtárs, még azt se tudom, melyik szállodáról van szó…

– Hát arról, amit az MMA fog építeni a vendégei meg a kutatói számára.

– Mi az az MMA, Virág elvtárs?

– Maga szerint mi az?

– Magyar Múmiák Asztaltársasága?

– Nem talált! Mindegy. Maga ezzel ne foglalkozzon, nem tulajdonos lesz, csak igazgató!

– Azt már meg se kérdezem, hogy nem baj-e, hogy ilyet még soha életemben nem csináltam…

– Persze, hogy nem baj. Majd beletanul menet közben.

– Á, Virág elvtárs, annyi időm nem lesz! Engem két-három nap után le szoktak tartóztatni…

– Most majd nem fogják, erről kezeskedem. Hacsak nem követ el valami orbitális baromságot.

– De elkövetek, Virág elvtárs! Hát ebből van mindig a baj. Én azt hiszem, hogy jól csinálom, aztán a végére mindég kiderül, hogy éppen az a rossz, ami jó. Vagyis hogy amit én jónak hittem. Tetszik még emlékezni ugye, mikor azt mondta nekem, hogy az a gyanús, aki nem gyanús.

– Na és? Mi történt?

– Hát kicsit leégett a házunk…

– És most attól fél, hogy a szállodát is leégeti?

– Eltalálta, Virág elvtárs, ettől félek!

– Csak semmi pánik, Pelikán! Azt a szállodát maga nem fogja leégetni.

– Miért olyan biztos ebben, Virág elvtárs?

– Mert még hozzá se láttak az építéséhez.

– És ha felépül egyszer?

– Akkor majd kérünk magától valamit, Pelikán…

-EJ-

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top