+ Irodalom

Különleges tanyai iskolaavató Esterházyval

iskolaavató

Villám iskolaavatóra és kitűnő gyöngyözött tyúkhúslevesre invitálta a kisteleki tanyagazda a napokban a fővárosi irodalmárokat – az apropó a felújított perceli iskola volt – írja a delmagyar.hu.

Villám iskolaavatóra és kitűnő gyöngyözött tyúkhúslevesre invitálta a kisteleki tanyagazda a napokban a fővárosi irodalmárokat – az apropó a felújított perceli iskola volt – írja a delmagyar.hu.

Évente egyszer jelentősen megnő a kisteleki tanyavilágban az egy négyzetkilométerre eső irodalmárok száma – egykori délmagyaros kollégánk, Majoros Tibor már több mint 20 éve minden nyáron megrendezi a Perceli Csúcsot a régi Visegrádi Csúcs mintájára. Ezen Esterházy Péter mellett az Élet és Irodalom hetilap oszlopos tagjai is alapítóknak számítanak, s szinte mindig képviseltette magát a Délmagyarország is – nem egyszer főszerkesztői szinten. Gyakran volt meghívott vendég is, így járt ott többek között Závada Pál is.

Az egyik első PÜN, még 1994-ben, a képen Esterházy és Darvasi.
Esterházy és Darvasi a kisteleki tanyavilágban, még 1994-ben – ez volt az egyik első Csúcs

Szóval, minden forró nyáron egy hétvégére ellepték a tanyát a fővárosi szépírók, ettek, ittak, beszélgettek, sportoltak – a fociból egy idő után a lábtenisz, még később a székláb közé gurítás lett, de mindvégig megmaradt a végtelen győzni akarás. Egyszer e sorok írója azt találta mondani, hogy jobb, mint Esterházy, amire ugyancsak kikerekedett néhány sajtómunkás szeme a szerkesztőségben – persze rövid úton kiderült, csak gurításban, s azt is csupán egy alkalommal.

A riportot olvasd tovább a delmagyar.hu oldalán

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top