+ Sztori

Vatikáni iratok lopásával vádolnak két újságírót és egy magas rangú papot

Világi bulit csapnak a Vatikánban

A két olasz újságíró, Gianluigi Nuzzi és Emiliano Fittipaldi „Via Crucis” (A kereszt útja) és Emiliano Fittipaldi „Avarizia” (Kapzsiság) című könyveiben Vatikánváros pénzügyi kimutatásai és számlái szerepelnek, emiatt négytől nyolc évig terjedő börtönre ítélhetik őket. Az iratok megszerzésében a vád szerint egy vatikáni pap, Lucio Ángel Vallejo Balda segítette őket.

A két olasz újságíró, Gianluigi Nuzzi és Emiliano Fittipaldi „Via Crucis” (A kereszt útja) és Emiliano Fittipaldi „Avarizia” (Kapzsiság) című könyveiben Vatikánváros pénzügyi kimutatásai és számlái szerepelnek, emiatt négytől nyolc évig terjedő börtönre ítélhetik őket. Az iratok megszerzésében a vád szerint egy vatikáni pap, Lucio Ángel Vallejo Balda segítette őket.

Most először fordul elő, hogy a pápai állam ügyészsége újságírókkal szemben emelt vádat. A két újságíró több száz bizalmas dokumentumhoz jutott hozzá, amelynek nagy részét még nem is közölték. A vatikáni dokumentumokat a vád szerint Lucio Ángel Vallejo Balda spanyol prelátus, a vatikáni gazdasági ügyek prefektúrájának titkára juttatta ki a Vatikánból. Vallejo Baldát a vatikáni csendőrség november elsején vette őrizetbe, és azóta a vatikáni bíróság fogdájában tartják fogva. Vallejo Balda vatikáni állampolgár, éppen ezért az ő esetében a vatikáni törvények szerint fennáll a hazaárulás bűncselekménye is.  Vallejo Balda az újságíróknak azt mondta:

a vatikáni fogdában védett vagyok.

Lopással és bűnszövetkezéssel vádolják a világi Francesca Immacolata Chaouqui olasz állampolgárt, aki idáig szabadlábon védekezett. A PR-szakértőként és lobbistaként ismert, egyiptomi apától született nő 2013-2014 között a Vatikán gazdasági-adminisztratív működését átszervező bizottsága (COSEA) tagjaként dolgozott a Vatikánban. A COSEA tagja volt Vallejo Balda is, valamint munkatársa, Nicola Maio is, aki szintén a vádlottak között szerepel. A vatikáni ügyészség szerint Vallejo Balda és Chaouqui nyolcvanhét titkos vatikáni jelszót adott át a két olasz újságíróknak a COSEA internetes adatbankjába való belépéshez.

A Vatikánba való belépésekor Gianluigi Nuzzi olasz újságíró kijelentette, az általa írt könyv nem az egyházat, hanem az egyház „kiváltságos tagjait zavarja”, akik ezzel a perrel akarják elfordítani a figyelmet a lényegről. A szintén újságíró Emiliano Fittipaldi elmondta, hogy most először jár a Vatikánban.

Senki sem cáfolta azt, amit leírtunk (…) Nem mártírok, hanem munkájukat végző újságírók vagyunk!

Fittipaldi azt mondta, nem is érti, pontosan mivel vádolják, mivel Olaszországban sajtószabadság van, és könyvéért soha nem állították volna őt olasz bíróság elé. A vatikáni ügyész hangsúlyozta, hogy nem a könyveket, hanem a könyvekben megjelentetett dokumentumok megszerzési módjának törvényességét kérdőjelezik meg.

A vádlottak egyike sem választhatott magának saját védőügyvédet. A vatikáni bíróság jelölt ki nekik hivatali védőt. Az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője és az olasz sajtószövetség is arra szólította fel a Vatikánt, vonja vissza a két olasz újságíróval szembeni vádakat.

Giuseppe Dalla Torre vatikáni bíró bejelentette, hogy a védelemnek november 28-ig van ideje benyújtani bármilyen bizonyítékként szolgáló dokumentációt. A per november 30-án folytatódik és a tervek szerint a jövő héten a tárgyalások minden nap, délelőtt és délután is követik egymást. Elemzők szerint a Vatikán még a december 8-án kezdődő szentév megnyitása előtt ítéletet akar hozni.

Az első Vatileaks-botrány 2012-ben robbant ki, amikor többek között XVI. Benedek személyes levelezése is az olasz sajtó kezébe került. A dokumentumokat Paolo Gabriele, az egyházfő komornyikja tulajdonította el. Gabrielét a vatikáni bíróság négy tárgyalás után másfél évre ítélte. Gabriele nem fellebbezett. 2012 decemberében pápai kegyelemben részesült.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top