+ Irodalom

Újabb részletekre derül fény Picasso életéből

Françoise Gilot festőművész, Pablo Picasso egykori szerelme, két gyermekének édesanyja, az Életem Picassóval szerzője 93 éves lett. Most egy barátnőjével közösen írt beszélgetőkönyvben mutatja be az életét.

Françoise Gilot festőművész, Pablo Picasso egykori szerelme, két gyermekének édesanyja, az Életem Picassóval szerzője 93 éves, de így is napi húsz órát dolgozik. Most egy barátnőjével közösen írt beszélgetőkönyvben mutatja be az életét – írja a Gittegylet.

A 21 éves Françoise Gilot 1943 tavaszán ismerkedett meg az akkor már 61 éves Picassóval. Majdnem tíz évig tartó viharos szerelmükből két gyermek is született. Gilot kifejezetten erős személyiség volt már nagyon fiatalon is, és annak ellenére, hogy – mint sokan mások – ő is nagyon sok időt és energiát fektetett Picasso munkájának támogatásába, soha nem hódolt be neki teljesen, főleg nem mint alkotó. Természetesen Picasso művészetének hatása bizonyos fokig a mai napig érezhető Gilot festményein, de az utóbbi években már nem úgy tekintenek rá a művészettörténészek és kritikusok, mint a nagy művész követőjére, hanem mint önálló, saját stílussal rendelkező alkotóra.

Tizenegy évvel szétválásuk után Gilot megírta az Életem Picassóval című világsikerű memoárt. Közös éveik történetét a Túlélni Picassót című film vitte vászonra (a főszerepben: Sir Anthony Hopkins), viszont ezt a filmet Gilot egyszerűen idiótának minősítette.

A festészet mellett a művésznőnek írásra is jut ideje: csupán néhány hete jelent meg az About Women (Nőkről) című beszélgetős könyve, amelyben barátnőjével, Lisa Alther amerikai írónővel kivesézik a nők életének minden aspektusát. Alkotói munkáról, a művészet szerepéről is szó esik a könyvben, miközben fiatalkori emlékeiket mesélik el, vagy életük egy-egy jelentős epizódját elevenítik fel egymásnak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top