+ Színház

A szexuális kizsákmányolás drámapedagógiai feldolgozása a Stúdió K.-ban

szexuális kizsákmányolás

A darab alaphelyzete szerint Kitty és Sunny vonaton utazik Nyíregyházáról Budapestre. Sunny épp most szökött egy gyermekotthonból. Az a tervük, hogy továbbmennek Hollandiába.

Színház és civil szervezet közös munkájaként a gyermekprostitúcióval foglalkozó komplex program indult, amelynek keretében Kiállok érted címmel fiataloknak mutatnak be előadást a Stúdió K Színházban november 29-én.

Az előadás és a hozzá kapcsolódó feldolgozó program elsősorban a prostituálttá válás és emberkereskedelem veszélyének kitett fiatalok lehetőségeit, és az áldozattá válás folyamatát vizsgálja.

A darab alaphelyzete szerint Kitty és Sunny vonaton utazik Nyíregyházáról Budapestre. Sunny épp most szökött egy gyermekotthonból. Az a tervük, hogy továbbmennek Hollandiába.

Az előadásban Feuer Yvette, Háda Fruzsina, Jaskó Bálint, Kőszegi Judit, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina és Varjú Nándor szerepel, a rendező Romankovics Eda.

A Kiállok érted – komplex társadalom-érzékenyítő és preventív pilot program a Norvég Civil Támogatási Alap gondozásában indult el 2015-ben a Névtelen Utak Alapítvány, a Bohócok a Láthatáron és a K. V. Társulat közreműködésével.

A három alkalomból álló projekt célja egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyermekotthon gyermekei és környezetük, továbbá a velük foglalkozó nevelők és szakemberek figyelmének felhívása a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás veszélyeire – az áldozattá válás folyamatától egészen az emberkereskedelem működéséig. A programban feltérképezik a térségben tevékenykedő civil szervezeteket és kidolgozzák a hatékony segítségnyújtás és együttműködés módszereit, drámafoglalkozásokat és kerekasztal beszélgetéseket szerveznek.

A modern kori rabszolgaság – a magas látencia ellenére – világszerte milliókat érintő társadalmi probléma.

A program egyedülállóságát a fórumszínház eszközeinek bevetése adja. A színházi munkát egy évig tartó kutatómunka előzte meg: beszélgetések a területen dolgozó szakemberekkel, a kapcsolódó szakirodalom megismerése és esetismertetések alkalmával tájékozódtak a színészek a prostituálttá válás társadalmi hátteréről, a folyamat jellegéről, az áldozattá váló lányok lehetséges pszichés múltjáról és lélekrajzáról. Az előadást mindezek alapján állították össze.

A produkciót a célcsoport számára is bemutatják, és az ezt követő feldolgozó foglalkozás a veszélyeztetett csoport számára lehetővé teszi tapasztalataik megosztását, empátiájuk és döntéshozatali képességük fejlesztését. Segítséget nyújthat abban, hogy közös gondolkozással stratégiákat alakítsanak ki a veszélyhelyzetek felismerésére és elkerülésére.

A program lezárása képpen, 2016. márciusáig egy sajtótájékoztatóval egybekötött workshop megtartását tervezik. Az eredményeket szakmai anyagokban teszik közzé, így a program elemei a pályázat leteltével is használhatóvá válhatnak, szolgálva ezzel a megismerés és megelőzés hatékonyságát.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top