+ Tudomány

Földön kívüli élet után kutatnak a Marson

Mars

A konferencia egyik legizgalmasabb szekciója keretében a lakhatóság fogalmát mutatták be az eltérő tudományterületek szemszögéből. Az asztrofizika, csillagászat, geológia, biológia, kémia és filozófia neves kutatói foglalták össze a számukra legfontosabb jellemzőket.

A Földhöz hasonló égitesteket kutató eszközökről és a lakhatóság feltételeiről is tanácskoztak a közelmúltban az MTA-n rendezett nemzetközi konferencián – írja az mta.hu.

A kutatók a kémiai követelmények terén ma már nem tartják elegendőnek az élet kialakulásához a folyékony víz és a szerves anyagok együttes jelenlétét. Megfelelő energiaforrás, katalitikus hatású ásványi felületek és redoxpotenciál, azaz változatos kémiai környezet is kell, amelyben az egyes komponensek áramlanak is.

Az interdiszciplináris kutatások terén különösen fontos szerepük van azoknak a találkozóknak és megbeszéléseknek, amelyeken a különböző tudományterületek képviselői vitatják meg az aktuális tudományos kérdéseket – így a közelmúltban az MTA Székházban rendezett, „Lakható bolygók nyomában” (Missions to Habitable Worlds) című nemzetközi konferenciának is. A tanácskozáson olyan programok és kezdeményezések indultak, amelyek hosszú távon hatással lehetnek az asztrobiológia (a Földön kívüli élettel és a földi életre kifejtett kozmikus hatásokkal foglalkozó tudományág) fejlődésére. A közel száz résztvevő többsége külföldről érkezett, ami szintén az esemény jelentőségét mutatja. A kétnapos konferencia megrendezését az EU COST TD1308 technológiai programja és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont támogatta. Az MTA kutatóhálózata az idei évtől az Európai Űrügynökség (ESA) munkájában Magyarország teljes jogú tag státuszával vehet részt.

A közeljövő űrszondáinak programjai közül a JUICE, az ExoMars, a CHEOPS és a PLATO űreszközök vezető kutatói ismertették, hogy mire lesznek képesek ezek a következő évtizedben induló szondák. Mindegyikük meghaladja elődjét valamiben: az ExoMars először fog 2 méter mélyre fúrni a vörös bolygón, a JUICE radarjával a Jupiter jégholdjainak mélységi óceánjait vizsgálja majd, a két űrtávcső pedig minden korábbinál pontosabb információkat ad más csillagok bolygóiról – közöttük is elsősorban a Földhöz hasonló, potenciálisan lakható égitestekről.

A konferencia egyik legizgalmasabb szekciója a második nap délelőttjén zajlott, amikor is a lakhatóság fogalmát mutatták be az eltérő tudományterületek szemszögéből. Az asztrofizika, csillagászat, geológia, biológia, kémia és filozófia neves kutatói egy-egy félórás áttekintésben foglalták össze a számukra legfontosabb jellemzőket. Egyértelművé vált, hogy az eltérő megközelítéseket a közös természettudományos nyelv segítségével kell összehangolni, és hogy ezen a téren a potenciális kémiai folyamatok jellemzése az egyik legnehezebb feladat az eltérő égitestek vonatkozásában. A lakhatóság kémiai követelményeinek áttekintésénél ma már nem tartják elegendőnek a folyékony víz és a szerves anyagok együttes jelenlétét. Megfelelő energiaforrás, katalitikus hatású ásványi felületek és redoxpotenciál, azaz változatos kémiai környezet is kell, amelyben az egyes komponensek áramlanak is.

Külön szekció számolt be az úgynevezett földi analógiákról, amelyek keretében bolygónkon valamilyen távoli égitest jellemzőit, környezetét tanulmányozzuk. A Marson előforduló betöményedő ősi vizekből kivált sós ásványok (pl. jarozit) megismerésében a Földközi-tengernek a miocén időszakában többször is bepárlódó vizéből kiváló sós anyagok elemzése is segít. Az egyik legnehezebb témakör magának az élőlényeknek az azonosítása, még akár elpusztult formában is. Ebben segíthetnek az úgynevezett extracelluláris anyagok, amelyeket sok egyszerű egysejtű termel és hagy vissza maga után. Ezeknek mint potenciális biomarkereknek (életre utaló jellemzőknek) az elemzése sok lehetőséget mutat az osztrák kutatók szerint – ha van lehetőség megfelelően nagy felbontású (pl. elektronmikroszkópos) vizsgálatokra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top