A lengyelországi Cieszynben hatalmas falfestménnyel tisztelegnek Irena Sendler emléke előtt. Irena lengyel ápolónő volt, aki mintegy 2500 zsidó gyerek életét mentette meg azzal, hogy – saját élete kockáztatásával – kicsempészte őket a varsói gettóból.
A Klamra Alapítvány kezdeményezésére Lengyelország különböző városaiban freskók örökítik meg Irena Sendler személyét és történetét. A gyönyörű, multikulturális történelméről ismert dél-lengyelországi Cieszynben lengyelek, csehek, németek éltek együtt. A második világháború előtt jelentős zsidó kulturális központ volt. A bátor és jószívű Irena különleges portréjánál nem is lehetne elevenebb, szebb emléket állítani a zsidó örökségnek és a két nemzet, a zsidók és a lengyelek tragikus sorsának – vallják Cieszynben.
Irena Sendler 1910-ben született Varsóban. Gyerekkorától szoros szálak fűzték a zsidókhoz. Orvos édesapja egy Varsó melletti kisvárosban praktizált.
A legtöbb páciense szegény zsidó volt, akiket ingyen gyógyított.
Amikor tífuszjárvány tört ki, ő volt az egyetlen orvos, aki vállalta a betegek kezelését. Majd maga is tífuszfertőzést kapott, és belehalt. Irena akkor hétéves volt. Miután elveszítette az édesapját, a helyi zsidó közösség felajánlotta az édesanyjának, hogy fizeti a kislány taníttatását. Az anya ugyan nem fogadta el az ajánlatot, mert tudta, hogy a zsidók nagy szegénységben élnek, de Irena egy életre megjegyezte ezt, és a szívébe zárta őket.
Az ápolónő a német megszállás előtt Otwockban és Tarczynban lakott, ahol a városi szociális osztályokon dolgozott. 1939-ben, amikor a náci Németország hadüzenet nélkül megtámadta Lengyelországot, a varsói önkormányzatnál kapott munkát. Ekkor kezdte meg zsidósegítő tevékenységét.
Társaival együtt több mint 3000 hamis iratot készített zsidó családok számára, titokban élelmiszerrel, gyógyszerrel és pénzzel is támogatták őket.
Mivel a nácik rettegtek a járványoktól, a gettón belül 1940-ben kitört tífuszjárvány lehetővé tette Irena számára, hogy – a szociális osztály alkalmazottjaként – egészségügyi vizsgálatokra hivatkozva bejusson a varsói gettóba, és ott szabadon mozoghasson.
Irena Sendler 1942-ben
1942-ben csatlakozott az újonnan alakult Żegota (zsidómentő) földalatti szervezethez, amely őt bízta meg a gyermekekkel foglalkozó csoport vezetésével (fedőneve Jolanta volt). A falakon belül egyfelől szolidaritásból, másfelől az álcázás hitelessége érdekében sárga csillagot viselt. Együttműködött a városi önkormányzat gyermekrészlegével és az RGO-val (Rada Główna Opiekuńcza), amely egy német hatóságok által jóváhagyott lengyel segélyező intézmény volt. Irena szervezte meg a zsidó gyerekek kijutását a gettóból.
A csecsemőket szerszámosládába, a nagyobb gyerekeket ruhás- és szemeteszsákokba, dobozokba, bőröndökbe, koporsókba rejtve csempészték ki, és vitték tovább teherautókkal, villamossal, vagy – egy felnőtt beteg alá fektetve – mentőautóval menekítették ki őket.
Gyakran pincéken, csatornákon át jutottak el a gettóval szomszédos városi bíróság épületébe. Sok gyereket úgy mentettek ki, hogy a Żegota német tiszteknek álcázott emberei erőszakot mímelve kiragadták őket a sárga csillagot viselő Irena vagy beavatott segítőtársnői karjaiból.
Mivel a babák gyakran sírtak, Irena és egy teherautó-sofőr társa maguk mellett tartottak egy kutyát, és betanították, hogy ugasson, amikor németek közelednek. Az okos kutya harsány ugatása elnyomta a gyereksírást.
Minden műveletet másodpercnyi pontossággal ki kellett számítaniuk. A nagyobbacska gyerekeknek el kellett magyarázni, mi történik velük, hiszen szükség volt az aktív közreműködésükre. Egy megmentett fiú emlékezéséből tudjuk, hogy Irena azt mondta: ,,A sarkon van egy biztonságos ház, oda kell eljutnod. Várd meg, amíg elhalad a német járőr, majd számolj 30-ig, utána rohanj az utcára a csatornafedélhez, és ugorj!”. Az akna fedelét arra a pillanatra megnyitották alulról, és a gyereket ,,elnyelte a föld”. A szennyvízcsatorna csövein keresztül menekült ki a gettóból.
A varsói gettó (forrás: AFP)
A legnehezebb az volt, mesélte Irena Sendler a róla készült portrékban, hogy meggyőzze a családokat: hagyják elszakítani tőlük a gyermekeiket. A varsói gettó 16 kis blokkjában összezsúfolt 450 ezer zsidó közül havonta 5 ezer meghalt. Éhen vesztek, vagy fertőzés végzett velük. Irena úgy érezte: ha már a legnagyobb erőfeszítés árán sem tud mindenkin segíteni, a legtöbbet azzal teheti, ha a legkiszolgáltatottabb gyerekeket menti. A szülők könnyebben, a nagyszülők nehezebben egyeztek bele; sokan attól tartottak, hogy pusztán katolikusokat akarnak faragni belőlük. Az egyetlen, ami erőt adott nekik ahhoz, hogy legyőzzék a fájdalmukat, és megbízzanak egy nem zsidó idegenben, a túlélés esélye volt. Megkérdezték, tudja-e garantálni a gyerekek biztonságát. Az ápolónő csak annyit mondhatott:
a gettóban a közelgő halál vár rájuk, de ha kikerülnek onnan, és új identitást kapnak, megmentheti az életüket.
Éhen halt embereket szállítanak a varsói gettóban (forrás: AFP)
Néha, amikor nem sikerült rábeszélni a szülőket, hogy engedjék el a gyereket, másnap újra visszament a családhoz. Előfordult, hogy már nem találta őket a gettóban: az éjjel meghaltak, vagy Treblinkába, Auschwitzba hurcolták őket.
Irena a kimenekített gyerekeket – hamis papírokkal – keresztény lengyel családoknál, árvaházakban, illetve katolikus kolostorokban, zárdákban, plébániákon helyezte el Turkowicében és Chotomówban.
Mindegyik pártfogoltjáról feljegyzést készített, felírta a tartózkodási helyüket, a régi zsidó és az új keresztény nevüket, a szüleik nevét. A papírdarabkákat egy almafa alá elásva, befőttesüvegekben tartotta.
Ez volt az egyetlen nyom, amelyen a túlélő hozzátartozók elindulhattak, így találhattak rá a gyerekekre a háború után.
Náci plakát, amely halállal fenyeget minden lengyelt, aki zsidót bújtat
A zsidók bárminemű segítését azonnali főbelövéssel büntették a nácik; mintegy 700 embert öltek meg ezért. Jolantát 1943-ban – egy férfi feljelentése alapján – utolérte a Gestapo. Letartóztatták, a hírhedt varsói Pawiak börtönbe vitték, amelyet a nácik szinte koncentrációs táborrá változtattak. Irenát brutálisan megkínozták, és halálra ítélték. Vallatója egy lengyelül tökéletesen beszélő fiatal német nő volt.
Amikor Irena megtagadta, hogy felfedje a Zegota hálózat tagjait és működését, a nő eltörte a kezeit és a lábait.
Mivel a kínvallatásokkal sem tudták megtörni, a Gestapo – hogy példát statuáljon – Varsó-szerte kiragasztotta Irena fotóját azzal a felirattal, hogy halálra ítélték, és a börtönből hamarosan egy erdőbe viszik, hogy kivégezzék. A földalatti mozgalom aktivistái a plakátok révén értesültek a nácik szándékáról, és hatalmas kenőpénzzel megvesztegették a kivégzőosztag vezetőjét, hogy csak ,,papíron” lőjék agyon Irenát. A németek felvették a nevét a kivégzettek listájára, de – eszméletlenül, összetört kézzel, lábbal – életben hagyták az erdőben. 1943 májusában a nácik felgyújtották a varsói gettót. Maradék lakói meghaltak, vagy Auschwitz-Birkenauba deportálták őket, így már azok a németek is elhihették, hogy Irena odaveszett, akik addig gyanakodtak volna.
Irena fája Jeruzsálemben
Irena a háború végéig hamis iratokkal, bujkálva élt, ugyanúgy, mint a pártfogoltjai. De folytatta a zsidó gyerekek segítését. A háború után kiásta az adataikat rejtő üvegeket, és a zsidó egyház képviselőinek segítségével megpróbálta megkeresni a gyerekeket, hogy visszatérhessenek a szüleikhez. De kiderült: majdnem az összes szülő a holokauszt áldozata lett. Az elárvult gyerekek közül sokan annál a családnál maradtak, amely befogadta őket, és az igazi szüleikre már nem is emlékeztek, hiszen csecsemőként menekültek ki a nácik karmai közül. Mintegy 500 gyermeket Izraelbe vitt a Żegota, hogy új életet kezdjenek. További 500-nak nyoma veszett, a háború után szétszéledtek, valahol Lengyelországban vagy a világ más pontján éltek, és feladták a zsidó identitásukat, vagy talán nem is voltak tisztában a múltjukkal.
A háború utáni, kommunista vezetés alatt álló Lengyelországban Irena hősies tetteit nem tették közzé, sőt az antiszemita rezsim rosszallóan tekintett rá, amiért rokonszenvezett a zsidókkal.
De amikor egykori pártfogoltjai felnőttek, tettei nem maradhattak többé titokban.
Irena a megmentettjei körében 2005-ben
1965-ben Sendler Izraeltől megkapta a Világ Igaza címet, és fát ültettek a tiszteletére. A lengyel kormány nem engedte az Ígéret Földjére utazni, így a kitüntetést csak 18 évvel később, 1983-ban vehette át.
Története hosszú időre feledésbe merült, mígnem 1999-ben négy amerikai lány megtörte a csendet. A kansasi diákok témát kerestek egy történelemversenyre, és a tanáruk adott nekik egy rövid szöveget Sendlerről. Azt kérte, hogy írjanak egy esszét Egy másik Schindler címmel. A tanár kételkedett a megmentett gyerekek számában. Végtére is senki nem hallott erről a nőről, és a híres Schindler is csak 1000 zsidót mentett meg, mondta. 250 gyerek valószínűbb, mint 2500. A lányok kutatni kezdtek Irena Sendler után, és nagy örömükre kiderült, hogy még életben van. Felvették vele a kapcsolatot. 2006-ban kansasi egyetemisták színdarabot írtak és adtak elő Irena életéről, amely az Élet egy üvegben címet kapta. Ebből később film készült Irena Sendler – Bátor szív címmel. Irenát ekkor ismerte meg a nagyvilág.
Irena egy kansasi diáklánnyal
2003-ban II. János Pál pápa személyes levélben köszönte meg Irenának a háborúban nyújtott segítségét, majd megkapta a Fehér Sas-rendet, amely Lengyelország legmagasabb civil kitüntetése, továbbá Washingtonban, az Amerikai Lengyel Kulturális Centrumban Jan Karski-díjat adományoztak neki bátorságáért és jó szívéért. Ugyanebben az évben
Nobel-békedíjra jelölték, de nem ő, hanem Al Gore kapta meg.
2007 március 14-én kitüntette Lengyelország szenátusa. 97 évesen már nem volt olyan egészségi állapotban, hogy átvehesse a díját, helyette egy levelet írt, amelyet az egykor általa csecsemőként megmentett Elżbieta Ficowska vitt el. 2007. április 11-én, a legidősebb kitüntetettként, a Mosolyrend lovagjává ütötték.
Mary Skinner amerikai filmrendező dokumentumfilmet készített Jolantáról Irena Sendler, mindannyiunk anyja nevében címmel. A filmet főleg Lengyelországban, helyi operatőrökkel, Andrzej Wolffal és Sławomir Grunberggel forgatták, bemutatva számos helyszínt: Irena háború alatti szállását, a Żegota székhelyeit, Varsó csatornáit, a Gestapo székhelyét, illetve a Pawiak börtönt. Ez az első nem lengyelek által készített dokumentumfilm, amely Irena Sendler igaz történetét és a nők merész ,,összeesküvését” mutatja be. Skinner több mint 70 órányi interjút vett fel, 4 évet töltött archívumok tanulmányozásával, történészekkel és szemtanúkkal értekezett, hogy minél hitelesebb munkát készíthessen.
Irena 2005-ben
Bár a gyerekek csak Jolantaként ismerték Irenát, amint nyilvánosságra került a története, egyre-másra kapta a hívásokat:
‘Emlékszem az arcodra! Te vittél ki a gettóból!’
Irena Sendler 2008. május 12-én hunyt el. Életének utolsó éveit kerekes székben töltötte – sosem gyógyult fel teljesen a Gestapo kínzásából. Néhány hónappal a halála előtt egy ABC News-interjúban azt mondta:
A második világháború után úgy tűnt, hogy az emberiség megértett valamit, és soha többé nem történnek ilyen szörnyűségek. De az emberiség semmit sem értett meg. A vallási, törzsi, nemzeti háborúk folytatódnak. A világ továbbra is tengernyi vérben úszik. A szeretet, a tolerancia és az alázat azonban jobbá teheti.
A varsói sarki bolt, ahol a pincében rejtegették a gyerekeket, valamit az almafa, amely alatt az adataikkal teli üvegeket elásták, áll még. Mostantól Cieszyn is hirdeti az igaz és bátor szívű asszony tettét: „Aki megment egy életet, az egész világot menti meg.” A Gonosz legyőzhető.
„Aki megment egy életet, az egész világot menti meg.” és Irena Sendler gyerekeket mentett meg s nem akár milyen körülmények között . . . nagyon tisztelem. Ritka ember ez az Irena Sendler, le a kalappal előtte! Igazán meg érdemelte volna a Nobel-békedíjat. . .