Archív

Itt mindent nyitva találsz!

Végéhez közeledik az OPEN Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál, két előadást azonban még elcsíphetünk. Pénteken a világszerte több mint 90 alkalommal játszott CMMN SNS PRJCT, szombaton pedig az idei Thealteren is nagy sikerrel játszott Tojáshéjak című táncelőadás látható a MU Színházban. Ezeket ajánljuk.

Végéhez közeledik az OPEN Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál, két előadást azonban még elcsíphetünk. Pénteken a világszerte több mint 90 alkalommal játszott CMMN SNS PRJCT, szombaton pedig az idei Thealteren is nagy sikerrel játszott Tojáshéjak című táncelőadás látható a MU Színházban. Ezeket ajánljuk.

MINEK NEVEZNÉD?

Habár a CMMN SNS PRJCT-et nyolc különböző előadó-páros már több mint 90 alkalommal játszotta világszerte 7 különböző nyelven, számos akadémiai munka és konferencia tárgyául is szolgált, aktualitásából cseppet sem veszített. Épp ellenkezőleg. A mindennapi élet olyan szabályokon alapszik, amelyeket titokban hozunk meg, olyan kritériumok alapján, amelyeknek általában nem is vagyunk tudatában. Vagy amelyeket úgy kanyarítunk, hogy megfeleljenek nekünk.

openfeszt

A CMMN SNS PRJCT olyan új kereskedelmi lehetőségeket és üzleti formákat javasol a színházi kontextuson belül, amelyek a fikció határait súrolják. Páratlan élmények a bizalmas és a szokatlan metszéspontjában. Így válik a színház a szabad kereskedelem és a kalandok arénájává, egy olyan térré, amely a voyeurizmus és a részvétel között húzódik – a tökéletlenség ódájává.

Ha színházi előadásnak hívod, megerősíted. Ha nem hívod színházi előadásnak, tagadod. Túl a megerősítésen és a tagadáson, minek neveznéd?

Martin Schick koreográfus-előadó munkáinak központjában a kultúrpolitika és a gazdaság paradoxonjai állnak. A CMMN SNS PRJCT-et 2011-ben hozta létre az argentin Laura Kalauzzal. A darab koppenhágai előadásán, 2012-ben Nullo Faccini producer megvásárolta a jogokat, és Siri Facchini Haff-t and Frej Stenholt Mortensent kérte fel néhány előadás megtartására Dániában. Ez az előadópáros játszik most Budapesten.

ÉRINTÉSEK, PROVOKÁCIÓ

A Tojáshéjak című előadást, ami a THEALTER fesztiválon volt látható először Magyarországon, tavaly beválogatták a legizgalmasabb, friss európai táncelőadásokat felvonultató Aerowaves Spring Forward fesztivál programjába. Az előadás mottója René Magritte híres, pipát ábrázoló képére utal, amelyre a festő ráírta: „Ez nem egy pipa”. Amennyire ez a festmény maga ellentmond a címnek, ugyanannyira ellentmond a portugál duó előadásában látható kapcsolat ennek a rövid leírásnak. A néző döntheti el, mit lát a színpadon és azt miként értelmezi.

Ez az ellentmondás, ez a feszültség határozza meg magát a produkciót, amelynek első részében két bekötött szemű férfi végez precíz, ritmikus, szinte zenei mozdulatokat. A testek hangja egyfajta metronómként működik. A koreográfia szabja meg a zeneiséget, a csendet, az idő érzetét, a darab dramaturgiáját. Érintések és provokáció, a területek kijelölése, adok-kapok. A cél az, hogy visszaszerezd azt, ami egykor a tiéd volt. Az előadás végén a közönség néhány tagja is bekapcsolódik a produkcióba, akiket a két táncos előzetesen felkészít. A lírai befejezés lokális közösségi élménnyé is teszi a produkciót.

A CMMN SNS PRJCT az OPEN Fesztivál utolsó előtti napján, pénteken, a Tojáshéjak című előadás pedig szombaton lesz a MU Színházban.

További részleteket itt találsz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top