+ Interjú

Lázár Júlia: Az Akvárium nagyon ravasz és letehetetlen könyv

Lázár Júlia

David Vann könyvében nem a „gyilkos” személye, hanem az indíték és a bűn utóélete a fontos. Egy biztos, a könyv letehetetlen és nagyon ravasz. Úgy kezdődik, mint egy kedves mese, színes halakkal, egy kislány és egy öregember barátságával, aztán minden előjelzés nélkül átfordul, kíméletlenül realista és szürrealista elemeket ötvözve – Lázár Júlia műfordító mesél az Akvárium fordításáról.

Ahogy a szerző lefesti Seattle-t, az nagyszerű és sajátos. Szó szerint fest, fényeket, színeket, vagy éppen ezek hiányát. És persze a műfordító nem föltétlenül járt Seattle-ben, pedig jó lenne látni az utcákat, a háztömböket, a járdaszegélyt. Van-e jelentősége annak, hogy egy utcanév beszélő név? Persze hogy van.

Ősszel jelent meg Lázár Júlia fordításában David Vann Akvárium című regénye. A Tarandus Kiadónál megjelent könyvről itt írtunk bővebben, illetve részletet is közöltünk a kötetből. Lázár Júlia számos prózát, verset fordított már, emellett saját verseskötetei is jelentek meg. A műfordításról és David Vann könyvéről beszélgettünk vele.

Az Akvárium szeptemberben jelent meg Magyarországon. Mennyire követi figyelemmel a könyv népszerűségének alakulását? Olvas például kritikákat, olvasói véleményeket a kötetről?

Mielőtt elvállalom egy könyv fordítását, elolvasok róla és belőle mindent, ami fellelhető. Kritikát, szerzői honlapot, interjút, részleteket, olvasói véleményeket. Muszáj tudnom, hozzám szól-e a szerző, számomra hiteles-e. A profi fordító elvben mindenre talál megoldást, de a valóság ennél ridegebb. A profi messze nem mindenható, viszont ha teheti, válogat. Ez a könyv a szívemhez nőtt, olvasom a magyarországi kritikákat és olvasói véleményeket is, de ez már puszta kíváncsiság, nem a munka része. Örülnék, ha sokan felfedeznék a maguk „akváriumát”.

A külföldi sajtó pozitív kritikákkal illette a könyvet. Vajon mi lehet a siker titka?

Nem tudom. Az első komoly fordításom Sylvia Plath naplója volt. Akkori szerkesztőm és mesterem, Géher István szerint az olvasókat ebben a naplóban a „ki a gyilkos?” kérdés vonzotta, hiszen Plath öngyilkos lett, ráadásul fiatalon, szerelmesen és nagyon tehetségesen. David Vann könyvében nem a „gyilkos” személye, hanem az indíték és a bűn utóélete a fontos. Egy biztos, a könyv letehetetlen és nagyon ravasz. Úgy kezdődik, mint egy kedves mese, színes halakkal, egy kislány és egy öregember barátságával, aztán minden előjelzés nélkül átfordul, kíméletlenül realista és szürrealista elemeket ötvözve mutat be egy családi drámát, mely bármelyikünké lehetne, és szürkít el egy várost, melyet nem sokkal előbb csillogónak mutatott. A könyv végére pedig sikerül összhangot teremtenie a színek és a szürkeség között. Teszi mindezt minden manír nélkül, tömör, tiszta mondatokban. Én szeretem az ilyet. A jelek szerint más is.

Tegyük fel, hogy más címet kellett volna adnia David Vann kötetének! Milyen címen futna most a könyv Magyarországon?

A címadás a kiadó joga. Felhívtam a figyelmüket arra, hogy egy kitűnő magyar szerző, Tóth Krisztina könyve ugyanilyen címen fut. De olyannyira a könyv központi szereplője ez a bizonyos Seattle-ben található Akvárium, és olyan szimbolikus jelentősége van a műben, hogy belátom, nehéz lett volna más címet keresni. Talán lehetett volna „Mélyben”, de az meg az Éjjeli menedékhely másik magyar címe. Esetleg „Holdhal”, az akvárium egyik haláról, ami az egész könyv hullámzására, az emberi élet esendőségére, ugyanakkor a regényben megjelenő filozófiai távlatokra utalna. És itt abba is hagyom, mert utólag ötletelni fölösleges. Nem vagyok jó címadásban, különösen nem, ha az kizárólag marketing célokat szolgál.

Nyilván a műfordítói munka nem merül ki annyiban, hogy mondatról mondatra lefordít egy szöveget. Meg kell, hogy maradjon az adott mű hatása, hangulata, ereje. Ilyen szempontból mennyire volt nehéz dolga David Vann könyvével?

A műfordító elsősorban hangot fordít, csak utána mondatokat. Ha megtalálta a hangot, akkor jön az aprómunka. Ahogy a szerző lefesti Seattle-t, az nagyszerű és sajátos. Szó szerint fest, fényeket, színeket, vagy éppen ezek hiányát. És persze a műfordító nem föltétlenül járt Seattle-ben, pedig jó lenne látni az utcákat, a háztömböket, a járdaszegélyt. Van-e jelentősége annak, hogy egy utcanév beszélő név? Persze hogy van. Igen, de utcaneveket nemigen fordítunk le. Ha mégis, akkor következetesen mindet kellene. Aztán a halnevek. Magyarországon többnyire ismeretlenek, azaz több magyar nevük is van, vagy egy se. Az Amerikában élő indiai kislány neve és világa. A név helyesírásához egy nyelvész tanácsát kértem. A világa ábrázolásához hozzásegít a szerző, a google és a fantáziám. A könyv szövege nagyon is hat a fantáziára, sodró és lendületes, élvezet volt formálni a mondatokat.

Nyilván a magyar és az idegennyelv ismerete alapfeltétel, de mitől lehet valaki igazán jó műfordító?

Pontosságra kell törekedni, de a fordítás minőségét mégis az adja meg, mennyire tud a fordító azon a nyelven, amire fordít. Be tudja-e építeni a saját irodalmába, nyelvébe egy más kultúra elemeit. Ha idegenül hat is a másság, érdekes-e. Kiderül-e, hogy nem is olyan idegen. Hogy a jó könyv mindig rólunk szól. Ennek tudatában különösen vigyáznia kell a műfordítónak arra, hogy nem önmagát fejezi ki, hanem szerepet játszik. Egy másik szerző bőrébe bújik. Amihez bizony kell egy jó adag alázat. És hogy valami személyeset is mondjak, nem szabad türelmetlennek lenni: én az vagyok. Ha elsodor a szöveg, nem mindig nézek elég alaposan utána annak, aminek pedig kellene. Ilyenkor áldás egy jó szerkesztő, aki az ember fejére koppint.

Egy jó könyvet el tud rontani egy rossz fordítás, de működik ez visszafelé is? Egy műfordító képes lehet többet kihozni egy olyan műből, amit esetleg nem érez olyan erősnek?

Emelni mindig lehet a szövegen, a kérdés, hogy szabad-e. Meddig terjed a hatáskörünk, és mikor hamisítunk. Ha kortárs szerzőt fordítok, és hibát találok, igyekszem kapcsolatba lépni a szerzővel, és megkérdezni, mi volt a szándéka. De ez csak hiba. Annyi a jó könyv, nem is értem, minek fordítunk rossz könyveket. Én igyekszem ezt elkerülni.

Fordított már prózát, verset is. Melyik volt az a mű, amelyik szakmailag a legnagyobb kihívást jelentette?

Mindig a folyamatban levő fordításom a legnagyobb kihívás. Minden próza és vers az, csak másképp. Egy egyszerű ifjúsági krimi is lehet nehéz, mert tele van például bújtatott versidézetekkel. Az olvasó talán észre sem veszi, de a fordítónak illik megkeresni a létező magyar fordításokat, ha nincsenek, meg kell csinálnia, és belesimítani a magyar szövegbe úgy, hogy az utalások továbbra is működjenek. Nemrégiben fordítottam Yeats ifjúkori balladáit. Gyönyörűek. Mindegyik csupa zene. De nagyon kell rá ügyelni, hogy a rímek ne csilingeljenek túlságosan, hogy a szépen megmunkált ékkő ne hasson bóvlinak. Végső soron pedig azt hiszem Plath a legnagyobb kihívás. Több mint harminc éve vissza-visszatérek hozzá. Kemény, szikár, mégis csupa érzékenység, rejtély, visszafojtott hév. Jó.

Mennyire törekszik ara, hogy minél ismertebb szerzők műveit fordítsa?

Nem törekszem ilyesmire. Jó könyveket szeretek fordítani.

Kik azok a szerzők, akiknek műveit legszívesebben fordítaná a jövőben?

Lásd mint fent. Mégis: több mint húsz éve tervezek egy balladáskötetet. Boldogan fordítanék indián meséket és indián szerzőket. Alexie-t például, akinek csak egy novelláján dolgoztam eddig. Ha lenne időm, csinálnék egy Plath-Hughes „beszélgetős” kötetet, egymás mellé rendezett versekből. Lefordítanám Tolkien alliteratív verselésben írt Sigfried és Gudrunját, amire egy kiadónak annak idején nem volt pénze, pedig 400 sort már megcsináltam belőle. Olyasmi, mint az Edda-dalok, 4000 sor, gyönyörű. Örömmel fordítanék még David Vann-től és Aline Ohanesiantól, akinek egy regényén most dolgozom. A lista – szerencsére – végtelen. Hogy József Attilát idézzem: „Még jó, hogy vannak jambusok és van mibe / beléfogóznom.”

 

 

fotó: Hollósy Bálint

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top