+ Film

Árverést rendeznek, hogy befejezhessék a Szeretföld című filmet

szeretföld

Hét hónap előkészítés után 2015 augusztusában és szeptemberében 25 napon keresztül forgatták Veszprémben és bakonyi falvakban a Szeretföld című filmet.

  • szeretföld
  • szeretföld

Veszprém megyei és budapesti képzőművészek alkotásaira lehet licitálni azon a november végi aukción, amelynek bevétele a Szeretföld című játékfilm elkészülését segíti.

Hét hónap előkészítés után 2015 augusztusában és szeptemberében 25 napon keresztül forgatták Veszprémben és bakonyi falvakban a Szeretföld című filmet. A forgatókönyvet Iancu Laura azonos című kisregényéből Buvári Tamás, Magyar Filmszemle-díjas rendező írta. A forgatás rendhagyó formában, közösségi finanszírozással és társadalmi munkával, civil szervezetek, önkormányzatok, helyi vállalkozások összefogásával és támogatásával valósult meg.

Egyszerre követjük a menekültek életét, miközben megtudjuk, mi lett volna, ha otthon próbálják újrakezdeni az életüket a háború után.

– interjúnk Buvári Tamássa.

Az alkotói stábra még öt nap decemberi forgatás vár, de a képi utómunka már elkezdődött, többek között ennek költségeinek előteremtéséhez szerveztek egy támogatói aukciót. A veszprémi Hangvilla kamaratermében, november 28-án, 17 órakor kezdődő árverésen Veszprém megyei és budapesti képzőművészek alkotásai kerülnek kalapács alá. Mások mellett Duliskovich Bazil, Péterffy Zsófia, Olescher Tamás, Debreczeny Zoltán, Horváth Lajos, P. Kovács Péter, Kelemen Marcel, Tarczy István és Ladányi János ajánlott fel festményt, installációt, vagy fotómontázst a Szeretföld javára. Ráadásként egyedi filmkockák is megvásárolhatóak.

Az aukció kísérőrendezvényén fellép Halas Adelaida (ének), Turós-Máté Kinga (tánc), és Rozsnyói Péter (zongora), Buvári Tamás pedig részleteket mutat a készülő filmből. Az aukció levezetője Molnár Sándor.

A stáb az aukciót követően egy közösségi finanszírozási kampányt is indít az Indiegogo platformon. A tervek szerint 2016 tavasz végére készülhet el a Szeretföld játékfilm, amely a fesztiválos bemutatkozások után mozis forgalomba is kerülne.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top